24. fejezet

Nathan szemszöge

/pár héttel később, augusztus 7. szerda/

A pár hét alatt csak egy rossz dolog történt, hogy otthagytam Glouchestert és Londonba költöztem Harryvel egy lakásba. Nem azért volt rossz, mert Londonba kellett jönnöm hanem, mert távol vagyok a családomtól és a barátnőmtől. Nehéz volt Chelseatől elválnom, de mostanra már megszoktam. Nagyon hiányzik, de minden nap beszélünk telefonon és megbeszéljük a dolgainkat és ha tudunk skypolunk. Azt is tudom, hogy ez nem olyan mintha itt lenne és magamhoz tudnám ölelni, de jobb, mint a semmi. Viszont az jó, hogy hetente eljön hozzám pár napra és akkor megpróbálok megadni neki mindent, hisz ő mindent megérdemel, mert ő a hercegnőm. És hogy mégis miért jöttem Londonba? Ez egyszerű. A karrierem miatt, mivel nagyon is beindult. Az új menedzserünk Colby sok fellépést intézett eddig. Hetente 3-4 biztos volt és elég sokan eljöttek. Ezáltal pedig én nagyon boldog vagyok. Twitteren is megnőtt a követőim száma és kapom az aranyosabbnál arányosabb tweeteket, üzeneteket, amik nagyon jól esnek. Persze vannak utalkozóak is, de azokkal nem foglalkozok. Valamelyik nap is elmentem a boltba és összefutottam pár rajongóval és olyan jó érzéssel töltött el adni pár autogrammot és fotót készíteni velük. Imádom a fanokat olyan őrűltek és nagyon sok mindenre képesek egy képért, egy autogrammért vagy egy twitter követésért, olyan kis elszántak a céljaik eléréséért. És ők az ok arra, hogy sok sztár élheti az álmát. Viszont a gondolatmenetemből a csengő szó zökkentett ki. Felálltam a kanapéról és elsétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam.

- Mit akarsz? - kérdeztem meglepődve Jaytől.

Jay nem válaszolt egyből a kérdésemre, csak a lábtörlőt nézte. Majd szép lassan rám emelte tekintetét. A szemei csillogtak, de nem a boldogságtól, hanem a könnytől.

- Scooter kirugott - mondta szomorúan.

A mondata teljességgel sokkolt. Elsőre nem is akartam elhinni... De akkor így most még jobban darabokra hullott a banda. Nem is értem miért érintett ez ilyen rosszul. Talán még mindig fontosak nekem... És szegény Jay mit élhet át most...

- Gyere be! - engedtem be.

Jay belépett a jelenlegi lakásomba, levette a cipőjét és beinvitáltam a nappaliba. Majd leültünk a kanapéra.

- Mesélj, mi történt? - kérdeztem együttérzően.

- Hát az igazat megvallva már régen kezdődött, akkor amikor elmentél. Tudod nélküled nagyon rossz volt nekem, nagyon hiányoztál és tudom én vagyok a hibás azért, amiért nem álltál velem szóba. Most is csak azért engedtél be, mert megsajnáltál, de mindegy legalább meghallgatsz, tudod ez is fontos nekem. Szóval azért rugott ki Scooter, mert nem voltam elég elővigyázatos. Megszegtem a szabályait, az értelmetlen szabályait. Nem bírtam elviselni azt, hogy ennyire kontrollálni akar minket. És akkor nagyon kihúztam nála a gyufát, amikor Emilyt elküldtem hozzád. Nagyon mérges lett rám, azt kérte, hogy szakítsak a barátnőmmel. Azzal a lánnyal aki mindig mellettem állt még akkor is ha rossz döntést hoztam. Én erre egy határozott nemet válaszoltam, de neki nem tetszett ez és azonnali hatállyal kirúgott. Elérte a célját, mostmár nem vagyok ott és nem vagyok a lába alatt. De tudod mit engem ez már nem érdekel. A banda már úgyis a végét járja, szinte már nem is vagyunk egy csapat. És az a legszarabb, hogy elpazaroltam az életemből 3 évet ahelyett, hogy melletted álltam volna. Szóval sajnálom, hogy én voltam a világ legrosszabb barátja. Remélem egyszer majd megtudsz bocsátani - mesélte.

A mondandója alatt teljesen beletudtam élni magam a helyzetébe. Nekem is nagyon hiányzott, hisz mégis ő volt a legjobb barátom, ő állt a legközelebb hozzám a bandából. Minden titkomat tudta és annyi hülyeséget csináltunk együtt, hogy soha nem fogom azokat elfelejteni. Főleg nem, az együtt átbulizott éjszakákat. Tisztelem, mivel beismerte a bűnét, nem sok embernek van bátorsága ehhez. És lehet itt az ideje megbocsájtanom neki. Soha nem fogom elfelejteni az utóbbi 3 évet, de talán eltudok tekinteni a rossz dologoktól és hiszem, hogy minden okkal történt.

- Ne aggódj haver már rég megbocsájtottam neked, csak nem mertem beismerni magamnak se ezt a tényt. És hidd el az életed is rendbe fog jönni, melletted van a családod, én és a barátnőd is, akire most még nagyobb szükséged lesz - mondtam tapasztalatból az egészet.

- Nem hiába vagy a legjobb haverom. Köszönök mindent - öleltük meg egymást.

Rég öleltük meg egymást, tudom hogy homokosan hangzik, de már hiányzott. Az ember nem tud könnyen kiverni 4 évet a feléből, ez nálam sincs másképp...

- Tudod Scooter felkeresett engem az előző hónapban és felajánlotta, hogy menedzselni fog engem. Akkor ha teljesítem egy piszkos feltételét... Nem tudom, hogy képzelte azt, hogy én ilyenre képes lennék... Összekellett volna törnöm darabokra a barátnőm szívét, de csak azért mert az apja egy menedzser... Nem értettem eddig, hogy mit akart ezzel, de jobban belegondolva, ha Chelsea szíve összetörik azaz apjának is fáj és Scooter ezt élvezte volna - mondtam.

- Minden ügyfélével ezt csinálja mielőtt elkezdené őt menedzselni. Okos voltál, hogy nem vállaltad el, sose jó, ha Scooterrel alkut kötsz. Én még nem tapasztaltam, de biztos nem lehet jó - helyeselte a döntésem.

- És a többiekkel mi a helyzet? - érdeklődtem.

- Siva és Nareesha már egy fél éve házasok, nagyon boldogok együtt, szerintem hamarosan lesz egy gyerek is és nagyon szomorúak voltak, mikor nem látták téged az esküvőn...

- De én nem is kaptam meghívót - vágtam a szavába Jaynek.

- Pedig küldtek, de mindegy lehet, hogy elkeveredett... Max most szingli, sokat bulizik és ő is boldog... Tom és Kelsey, hát ők már egy éve jegyesek, de még nem tervezik az esküvőt, ismered őket tudod milyenek... És hát Chris... Amióta te elmentél ő is megváltozott. Sokkal kedvesebb és segítőkészebb, mint akkor volt...

Jay beszédét félbe szakította a telefonom csörgése...

- A francba - nyúltam a zsebembe.

Ekkora balfasz is csak én lehetek, hogy elfelejtem, Chelsea vár rám az állomáson.

- Szia! 10 perc és ott vagyok - álltam fel és mutattam Jaynek, hogy haladjon.

- Oké, aztán haladjál - nyomta ki Chelsea.

Ajajaj kicsit morcis... Jayel kimentünk a házból, beültünk a kocsimba és jó gyorsan elindultam az állomás felé.

- Hova sietünk így? - kérdezte Jay.

- Ki fogsz nevetni, de elfelejtettem, hogy jön a barátnőm - válaszoltam.

- Sssssz... Uhh... Az sose jó - mondta "nagyon" biztatóan. - Amúgy még mindig az a kis csajszika a barátnőd?

- Igen - mondtam büszkén.

- Mennyi idős? 16? - kérdezett rá.

- Dehogy! Nem! 19 lesz hamarosan.

- Pedig eskü nem néz ki annyinak. Szerintem olyan kis lányos és cuki. Pont hozzád való.

És tovább beszélgettünk Chelsearől, büszkén meséltem róla, hisz ő a világ legelbűvölőbb teremtése és csak jót lehet mondani róla. Alig vártam, hogy megérkezzünk. Az a 10 perc se 10 perc lett... Befordultam a parkolóba és megpillantottam őt amint a lila bőröndjén ül majd leparkoltam elé.

- Maradj a kocsiban, majd kopogok, ha kiszállhatsz - mondtam Jaynek és elhagytam a járművet.

Chelsea rám emelte a tekintetét mikor becsaptam az ajtót és egy halvány mosolyt villantott felém.

- Sajnálom, hogy késtem - mondtam bocsánatkérően, de nem mertem a szemébe nézni.

Lehet, hogy gyávának tűnök, de nagyon röstellem magam emiatt.

- El van felejtve az a lényeg, hogy itt vagy - mondta Chelsea az édes csilingelő hangján.

Majd egy ölelő kart éreztem a nyakam körül. A többi lány már rég megharagudott volna rám, de innen látszik ő más, mint a többi.

- Nagyon hiányoztál - öleltem át a derekánál.

Olyan jó érzés volt egy hét után újra a karjaimban tartani és beszívni édeskés illatát.

- Van itt valaki akinek beszeretnélek mutatni - kopogtattam be a kocsim ablakán.

Chelsea csak értelmetlenül meredt rám és kibontakoztunk az ölelésből. Hallottam, hogy nyitódik az autóm ajtaja majd megpillantottam Jay göndör haját utána pedig a magas termetét. A szemem sarkából rápillanatottam Chelsre... A szemei elkerekedve nézték Birdöt, gondolom sikerült meglepnem... Majd Jay idecamogott.