3. fejezet

Nathan szemszöge

- Kérem, szánjanak meg egy kis pénzzel, éhezek! - mondtam az előttem elsétáló embereknek.

De egyikőjük se figyelt rám, siettek. Mégis ki figyelne fel egy csövesre? Igen idáig jutottam, hogy kuncsorogjak egy kis pénzért, hogy legyen mit ennem. Nagyon rossz érzést látni azt, hogy az emberek szinte undorodnak tőlem. Jó nagy ívben kikerülnek, de azért van pár rendes ember, aki pár fonttal megszán engem.

- Szép vagy Nathan, sokra vitted! - guggolt le elém Jay. - Néz rám mindenem meg van, de te elbasztad, mert TE kiléptél holmi kis semmiség miatt. De már késő bánat Chris jobban énekel, mint te valaha. Scooter is megmondta, hogy nélküled többre visszük. De hagylak is, éld csak a szánalmas kis életedet - állt fel Jay és elment.

- Ne foglalkozz vele, csak gyere velem! - nyújtotta a kezét egy világos barna, göndör hajú lány.

Mégis mit veszíthetek ezzel? Vele mentem...

- Ki vagy te és hova megyünk? - kérdeztem.

A lány nem válaszolt csak húzott tovább maga után. Majd egyszer csak vége lett a rohanásnak, a színfalak mögött álltunk. Normálisan néztem ki, nem úgy, mint egy kukás.

- Végre, hogy itt vagy Nathan! Nyomás fel a színpadra - nyomott egy mikrofont a kezembe egy ismeretlen fazon és a színpad felé mutatott.

- Igen, menjél már! - tolt a színpad felé az a lány.

Felmentem a színpadra és elkezdtem énekelni. A közönség velem együtt énekelte a dalomat. Majd mikor végeztem lementem.

- Nagyon jó voltál! - ugrott a nyakamba a lány.

Majd lazított a szorításán és az ajkaival közelített felém. Becsuktam a szemem és vártam, hogy megtörténjen. Eléggé fura volt a csókja, olyan szőrös.

- Elfelejtettél borotválkozni? - kérdeztem meg.

Majd kinyitottam a szemem és a kis párnámmal találtam szembe magam. Fúj! Akkor csak álmodtam ezt az egészet. Elvettem az éjjeliszekrényről a telefonom és megnéztem mennyi az idő. 5:37. Minek aludjak vissza, úgyis kelek 10 perc múlva... Kikecmeregtem az ágyból és lement a konyhába. Feloltottam a kis villanyt. Csináltam magamnak egy bögre teát és leültem az asztalhoz. Úristenem, hogy bírok én ilyet álmodni azt, hogy már megint éneklek. Bírom, ezeket az álmokat hiú reményeket táplálnak, aztán rájövök, hogy ez biztos nem lehetséges. Meg ez a lány, azt hiszem Chelsea volt. Mit keresett az álmomban, pont ő? Ez jó kérdés, én se tudom. De olyan rossz, hogy nincs meg a száma és nem tudom elérni. Csak azt tudom, hol lakik, de mégse állhatok a ház előtt, mint egy kukkoló arra várva, hogy mikor jön ki. Csak abban tudok reménykedni, hogy újra összefutunk. Persze, ha a sorsunk úgy akarja. Rápillantottam a konyhában lévő fali órára. 6 óra 2 perc volt. Megittam a maradék teámat és elmostam a bögrémet. Majd felmentem az emeletre. Megfürödtem, rendbe szedtem magam és 7 után el is indultam a munkába. Az utat gyalog tettem meg, mert szeretek sétálni. És hiszek abba, hogy a reggeli friss levegő csodákra képes. Az iskola elé érve láttam, hogy a diákok se veszik komolyan ezt az utolsó pár napot. Mindenki arcán nagy mosoly, lenge öltözet, semmi tankönyv. Már készülnek a nyári szünetre.

- Jó napot, Mr. Sykes! - köszönt az egyik diáklány.

- Szia! - köszöntem vissza.

Majd beléptem az iskola ajtaján. Az utolsó napom ebbe az intézményben, de majd szeptembertől újra jöhetek vissza. Nem repdesek az örömtől, de el kell fogadnom... ez a munkám. Elsétáltam a titkárságra és elfoglaltam Mrs. Benett helyét, aki nem tudott bejönni, dolgozni. Mert elutazott Ibizára. Bekapcsoltam az asztalon lévő kis rádiót és hallgattam a reggeli műsort.

- Most pedig hallgassátok meg Liam Payne új szerzeményét a You're the only girlt. Lányok ez a dal nektek szól!

Hát igen ez a dal tényleg nagyon szép, illik Liamhoz. Amióta a One Direction feloszlott, csak neki jött be a szóló karrier. A többiek úgy eltűntek, mint ahogy én. Elméletileg azért oszlottak föl, mert Harry megfektette Louis anyját, de nem hiszem, hogy ez volt az igazi ok. Mint az, hogy rólam is azt terjesztették, hogy azért léptem ki a bandából, mert nem bírtam a nyomást... Soha nem merték az igazi okot elmondani, mert féltek, hogy a rajongóik elpártolnak tőlük. A Liamos sztoriból se tudom mi igaz, de úgy olvastam, hogy LA-ben egy híres manager beindította a karrierjét és most az USA-ban turnézik. Egy kicsit irigykedek rá, hogy neki összejött. Egy újabb álma vált valóra, tovább énekelhet nagy közönség előtt.

- Ez a lassú szám után, jöjjön egy kicsit pergősebb zene, hogy felébredjetek az iskolában. Itt van az Union Jtől a Party never die!

Tényleg jó kis zene. Nekik is bejött az élet. Mindenkinek bejött, csak nekem nem. Inkább kikapcsoltam a rádiót nem akartam tovább fájdítani a szívem. Kicipzároztam a táskám és kerestem a PSP-m... De helyette a naplómon akadt meg a szemem. Be se raktam a táskámba, azt se tudom, hogy került ide. Kiraktam az asztalra és nem foglalkoztam vele. Hanem tovább kerestem a PSP-m. Mikor egy lágy fuvallat csapott meg. Körbe néztem a helységben, egy ablak se volt nyitva. Viszont a naplóm a földön hevert kinyitva. Ez kezd egyre furcsább lenni, olyan mintha életre kelt volna, vagy nem tudom. És azt akarná, hogy újra átéljem a múltat, azt a sok rosszat. Lehajoltam értem és a kezembe vettem.

"Kedves Naplóm! 

Chris Blake, az új banda tagunk. Scooter ma mutatta be nekünk. 18 éves, londoni csodabogár. A fiúk igen jól elbeszélgettek Chris-szel, én viszont egy szót se váltottam vele. Mert valami nem tetszett benne. Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen unszimpi volt nekem. - Én már akkor tudtam, hogy itt bajok lesznek. - Chris megmutatta a tehetségét elénekelt nekünk 2 dalt is, egy szabadon választottat és egyet tőlünk. A hangja az tényleg nagyon jó, nincs azzal baj. Csak kicsit túl sokat képzel magáról, már most. Nem tudom, hogy jó választás volt-e, nem nagyon illik a banda imidzséhez. De ez csak az én véleményem, a többiek nem így gondolják. Emiatt egy pici vitába keveredtem velük. Nem nagyon szeretek velük veszekedni, hisz már a testvéreimnek tekintem őket. A vitából mégis én jöttem ki rosszul, azt mondták, hogy fiatal vagyok és rosszul ítélem meg Chris-t. Hát jó talán igazuk van, egy kicsit túlreagáltam a dolgot. - Mégis nekem volt igazam. Mert, ha a többieknek lett volna, akkor most nem tartanék itt. - Próbálok vele egy kicsit kedvesebben viselkedni. El kell fogadnom, hisz együtt fogunk dolgozni. És abból sose jön ki jó, ha nézeteltérés van egy bandában.

2013. április 8."

"Kedves Naplóm!

Ma 5-en fiúk elmentünk bowlingozni. Mit ne mondjak rohadt szarul játszottam..."

Nem bírtam tovább olvasni, mert hallottam, hogy kopognak az ajtón. A naplóm gyors összecsuktam és visszaraktam a táskámba.

- Gyere! - mondtam.

Majd szép lassan kinyílt az ajtó és egy barna, göndör hajú lány lépett be. A szám tárva maradt, a szemeim elkerekedtek. Ez nem lehet, nem lehet ekkora szerencsém. Chelsea, pont itt. Ha Mrs. Benett nem utazik el, akkor valószínűleg össze se futok vele újra.

- Nathan? - kérdezte.

Láttam a meglepődöttséget az arcán és egy enyhe zavart is.

- Szia! - mosolyogtam rá.

- Te itt dolgozol? - kérdezte elkerekedett szemekkel.

Azok a szemek, még mindig csodaszépek. Jah, válaszolnom kéne a kérdésre.

- Igen itt tanítok és most helyettesítek - mondtam.

Közben kerültem a tekintetét és elkezdtem rendezni az asztalon lévő papírokat.

- Ez fura, még nem láttalak itt. Pedig már 4 éve ide járok.

- Biztos elkerültük egymást. Én éneket és zongorát tanítok. Téged meg egyszer se láttalak az órákon, lehet, hogy nagyon jól ellógtad, hogy én nem vettelek észre - pakolásztam még mindig.

- Nem, én nem járok ilyen órákra. Én nem ezt a faktott választottam.

- Aha. És akkor melyiket választottad? - érdeklődtem és felnéztem a papírkupacból.

- A táncot. Az legalább megy, nem úgy, mint a többi - nevetett a végén, a lágy, csilingelő hangjával.

- Szóval a tánc. Nekem az nem megy... - kezdtem el röhögni magamon.

Mert tényleg iszonyat béna vagyok.

- Chelsea, kérdezhetek valamit? - néztem az elbűvölő szemeibe.

- Aham.

- Hát... Ööö... A számodat nem írtad le végig... - mondtam egy kicsit dadogva.

- Jaj, bocs. Akkor add ide a telefonod - mosolygott rám aranyosan.

Kivettem a zsebemből a telefonom és átnyújtottam neki. Ő elvette és bepötyögte a számát, majd visszaadta a telefont.

- Köszi - mentettem el a számát.

El se hiszem, hogy végre meg van, és azt se hiszem el, hogy itt ül előttem és beszélgetünk. Ez annyira hihetetlenül hangzik.

- Jut, eszembe ezeket a papírokat Mr. Smith küldi - rakta le az asztalra.

- Rendben - tettem el az útból.

De az igazat megvallva azt se tudom, mit kell ezekkel csinálni.

- Én most megyek, mert már a többiek biztos keresnek - állt fel és az ajtó felé sétált.

- Chelsea, várj! - szóltam utána.

Megfordult és várta, hogy megszólaljak.

- Azt akarom kérdezni, hogy nincs-e kedved meginni egy teát például ma?

- Ami azt illeti, ma nem érek rá. Majd esetleg holnap - mondta és kisétált.


Sziasztok! :)
Köszönöm az előző részhez a 2 kommentet <3 nagyon örültem neki :D Tudom, hogy egy kicsit lassan haladnak az események, de szeretném, ha minden egyes részletet ismernétek :) És nem akarom azt a hibát elkövetni, amit sok blogba észrevettem, hogy 2 napi ismeretség után 'szeretlek' 'járunk' stb... Remélem ezt elnézitek így nekem :D <3