33. fejezet

Nathan szemszöge

/pár hónappal később, április 4./

Épp egy hosszú nap után vagyok és a fotóalbumomat lapozgatom. Annyi emlék van benne...

A Coca Cola Fest-es fellépésünkre mindig emlékezni fogok. Hihetetlen érzés volt újra színpadon állni annyi év elteltével és boldogsággal töltötte el a szívemet, hogy az emberek nem feletkeztek meg rólunk. A több száz lány velünk együtt énekelték a dalainkat. És igen ettől a naptól fogva hivatalosan is újra van The Wanted. A srácokkal minden rendben van köztünk, minden a régi, olyan mintha az utóbbi 3 év meg se történt volna. Magunk mögött tudhatunk egy turnét, 2 klippet és egy új albumot. Ez sok munkával járt, de megérte. Megérte azért, mert így láthatom, hogy több ezer ember hallgatja a dalainkat, amelyek olykor-olykor meg is érintik őket.

Nem is tudom, miért van még meg mindig ez a kép. Talán, mert Harry is eléggé felborította az életemet. Elsőnek jött azzal, hogy alakítsunk egy bandát, majd "szépen" átvágott. Egyszerűen hülye voltam, tudnom kellett volna, hogy itt valami nem stimmel. De annyira örültem annak a reményének, hogy talán újra lehetek valaki, hogy ez teljesen elvakított. De nem számít, ami megtörtént az megtörtént ezen már nem tudok változtatni. Én is a régi bandámban vagyok, ő is, mivel újra összeállt a One Direction, körülbelül az év elején jelentették be ezt a hírt. És a kapcsolatunk velük a régi, utáljuk egymást.

Ez a kép karácsonykor készült. Emlékszem mennyire örült nekem Jessica, hogy végre újra láthatott. A mi kapcsolatunk mindig is szoros volt, bármi történt mindig mellettem állt és ha tudott ellátott pár jó tanáccsal. Nagyon szeretjük egymást és azt hiszem nekem van a világon a legjobb húgom. Karácsonykor is olyan jó volt látni, hogy boldog Louisszal, remélem még sokáig együtt lesznek. Mivel Louis pont a húgomhoz való.

Az első közös képem Chelseavel. Azzal a lánnyal, aki lassan egy éve az egyik legjobb dolog az életemben. Szeretem és nem tudom mi lenne velem nélküle. Az ő segítségével hoztam meg jó pár nehéz döntést és ha nem lett volna mellettem akkor talán rosszul döntöttem volna. Az utóbbi pár hónapban kevés időt töltöttünk együtt a munkám miatt, de megpróbáltam minden szabad időmet rá áldozni. És azt hiszem, hogy ezek mellett sikerült fenntartani a kapcsolatunkat. Minden rendben van köztünk, eltekintve pár vitától, de egy percnél tovább úgyse tudunk rosszban lenni. Tehát köszönöm a sorsnak, hogy összehozott minket.

A 22. születésnapomon készült a kép, a 2 leggyönyörűbb nővel a világon. Anyának köszönhetek mindent. Ő hozott a világra és miatta vagyok az, aki. Sok mindenre megtanított az életem során, de arra kifejezetten emlékszem, hogy azt mondta: "Kisfiam! Téged Isten valami nagyra teremtett!". És igaza lett, neki mindig igaza van. Sokszor nem értettem vele egyet, nem értettem, hogy mit miért tesz. De az évek alatt minden világossá vált. Ő csak óvott engem minden bajból és csak a családja érdekeit nézte. Jobb anyukát nem is kívánhatnék!

Dave kicsi korom óta az egyik legjobb haverom és az is marad. Sok hülyeséget csináltunk már együtt, igaz párat jó lenne kiverni a fejemből, de nem megy. Attól mert én most Londonban lakok ő meg Glouchesterben attól még tartjuk a kapcsolatot. Meg amúgyis ha hazamegyek mindig összfutunk legalább egy kávé erejéig és meséli nekem a hülye sztorijait arról, hogy épp milyen lányt szedett össze. De bízok benne, hogy egyszer neki is benő a feje lágya és talál magának valami normális lányt.

A képek nezegetését a telefonom búgása zavarta meg. Kivettem a zsebemből és Tom neve virított a képernyőn.

- Szia! - vettem fel.

- Csá! Azonnal a plázához kell jönnöd! MOST! - hadarta a mondandóját.

- Miért? - kérdeztem értetlenül.

És közben elindultam a kocsimhoz, mivel Tom kicsit megijesztett...

- Majd megtudod, csak gyere! - nyomta ki.

A kocsimhoz érve beszálltam és elindultam az 5 percre lévő plázához. Csak reménykedni tudok, hogy nem valami rossz hírt akar velem közölni, mert nem igazán lennék vevő rá. Nincs szükségem bajra. Mikor megérkeztem Tom egyből idejött hozzám és beráncigált a parkolóházba. Majd az egyik kocsi mögé mentünk és leggugoltunk.

- Most miért csinálod ezt? - értetlenkedtem.

Mivel eléggé furának tartottam azt, hogy egy kocsi mögött guggolunk.

- Sajnálom, Nathan! - veregette meg a vállam. - De nézz oda! - mutogatott a jobb kezével.

Felnéztem és... És... És... A lélegzetem is elakadt. Olyan érzés volt, mintha valaki egy késsel darabolná össze a szívem és ez még a halálnál is jobban fájt. A lány, aki a mindenem most más pasi karjaiban van. Ez a legszörnyűbb dolog, ami egy emberrel történhet... Legalább mondta volna a szemembe, hogy nem kelek, minthogy megcsaljon valakivel. Tudom, hogy kevés időt töltöttünk együtt mostanában, de ennek akkor se így kéne történnie. Tegnap még a szemembe mondta, hogy szeret és én hittem neki. De úgy tűnik ő csak átvágott, már kitudja, hogy mióta teszi ezt velem. Mióta hazudik nekem az érzéseiről...

Vettem a bátorságot és még közelebb mentem hozzájuk hátha kihallok valamit... Ahogy közelebb értem akkor vettem észre, hogy én még ismerem is a srácot... Az egyik exem pasija, Jai Brooks... Pont belőle nem néztem ki ezt... De talán Chelseanek azért jön be, mert hasonlít rám.

- Chels, én ezt már nem bírom sokáig. Választanod kell! Én vagy ő? - simitott végig Jai az arcán.

Egy könny futott végig az arcomon, amikor hozzá ért Chelseahez, ahhoz akiről még egy 5 perce azt hittem, hogy az enyém. Ha most véletlenül engem választana én nem tudnám visszafogadni, nem tudnék újra megbízni benne. Egy ilyen dolog után nem.

- Tudod, hogy téged választottalak, csak nehéz szakítani vele, mert fontos helye van a szívemben - nézett rá Jaira és láttam azt a bizonyos csillogást a szemében.

Régen rám is így nézett, nem értem mit rontottam el... Tiszta szívemből szeretem... De, ha fontos helyen vagyok a szívében, mégis hogy bánhatott el így velem? Inkább viseltem volna el a fájdalmat, amikor kimondja, hogy vége, minthogy ezt.

- Megértem, de én se várhatók örökké. A szívem szakad meg, amikor látom a közös képeidet Nathannel - mondta Jai és hallottam a fájdalmat a hangjában.

Legalább kimerte mondani a nevem... Mostmár biztos vagyok benne, hogy tud rólam. Nem tudom, hogy most tényleg szereti Chelseat vagy ez csak bosszú Ariana(ex csaj) miatt.

- Sajnálom - mondta Chels és megcsókolta őt.

Ekkor elfordítottam a fejem. Ezt a látványt nem bírtam volna elviselni. A szívem már így is darabokban van, de ha arra gondolok, hogy ezek itt csókolóznak a szívem mégjobban össztörik. Egyetlen lány se bántott meg így, mivel egyikőjük se jelentett ennyit számomra. Azt hittem Chelsea a nagy Ő, de egy hatalmasat tévedtem ezzel kapcsolatban. Ő is csak egy lány, aki átvágott... Mikor újra megpróbáltam rájuk nézni, már nem voltak ott...

Sziasztok! Tudom, hogy késtem a résszel, de csak azért, mert sajnos ez az befejező fejezet... Nehezen, de le kellett zárnom ezt a blogot is, pedig nagyon élveztem az írását. Azt is tudom, hogy eléggé végetlen lett, de én direkt így szerettem volna. Köszönöm nektek, hogy végig velem voltatok és olvastátok a blogomat :D Nem lett olyan sikeres, mint az előző, de nem érdekel, mert nekem tetszik és remélem, hogy nektek is :) És még egyszer köszi mindenkinek, aki olvassa/olvasta a blogomat :P