31. fejezet

Nathan szemszöge

- Chelsea... Ízé... Ööö... Ugye akkor most... Minden rendben van köztünk? Ugye érted mire gondolok? - kérdeztem bátortalanul és az egyik kezemmel a tarkómat vakartam.

- Szeretném, de Scooter - hajtotta le a fejét.

- Ne foglalkozz vele. Nehogy már ő álljon kettőnk közé. Szeretjük egymást és csak ez számít - emeltem fel a fejét az állánál fogva.

- De nem akarom, hogy bajod essen. És ha összejövünk nem akarok attól rettegni minden egyes nap, hogy talán nem látlak többet szóval barátoknál többek nem lehetünk - mondta Chelsea és láttam a fájdalmat a szemeibe.

Tudom, hogy igaza van Chelsnek, de én akkor is nagyon szeretem. Én vállalnám még ezt a kockázatot is, mivel túl sokat jelent számomra. Viszont egyet kell értenem vele, nem akarok meghalni és semmi más bajt nem akarok. Így a legjobb megoldás tényleg az, hogy barátok legyünk... De miután elintéztem Scooter ez egyből meg fog változni... Újra a hercegnőm lesz és boldogok leszünk.

- Oké, de szeretnélek bemutatni valakiknek - mondtam egy mosollyal az arcomon.

- Szerintem én inkább hazamegyek - mondott számomra egy csalódott választ.

- Akkor legalább had vigyelek el - kérleltem.

- Jó - mondta, mint aki "nagyon" örülne a társaságomnak.

Nem tudom mivel válthattam ezt ki belőle, semmi rosszat nem tettem és fáj amikor így beszél hozzám. 

- Gyere menjünk, köszönjük el a srácoktól - mondtam és felé nyújtottam a kezem.

Vártam, hogy a kezünk összeérjen, de helyette mellém lépett. Ismét csalódottan pillantottam magam elé és komótosan megindultam. Remélem a gyors tempómat Chelsea lépéssel tudja tartani és nem fog elveszni, hamár nem fogta meg a kezem. Amikor már elég közel értem az asztalukhoz Jay széles vigyorával találtam szembe magam, majd a többiekével is. Nem tudom minek örülnek, hisz semmi sincs rendben.

- Sziasztok! - köszöntem kedvtelenül. - Mi most elmegyünk - jelentettem ki.

- Nehogy elmenjenek, üljetek le közénk és beszélgessünk - mondta Max kitágult pupillákkal.

- Hagyjad már őket - legyintette le Tom Maxet. - Jó szórakozást fiatalok - kacsintott ránk.

Én lennék a legboldogabb, ha jó szórakozás lenne, de félek, hogy az egész autóút kínos csendben fog telni. Majd kifelé vettük az irányt a szórakozóhelyről. Zsúfolt volt az egész hely épp, hogy utat tudtam törni magunknak. Talán ez volt az oka annak is, hogy Chelsea a tenyerembe csúsztatta a kezét. Majd kilépünk az ajtón és elsétáltunk a kocsimhoz és beültünk és Glouchester felé vettük az irányt. Az út tényleg csendben telt egészen, addig, amíg valamilyen oknál fogva meg nem állt az autó egy hídon. Mentem volna megnézni, hogy mi a baj, de nem értek a kocsikhoz. Így inkább felhívtam Davet, aki azt mondta, hogy egy óra múlva itt lesz.

- Amúgy mikor békültél ki a fiúkkal? - kérdezte Chelsea.

- Nem olyan rég, egy pár órája - válaszoltam.

Egy szabad óra... Úgy gondolom ezt nem kéne elpazarolnunk, ki tudja mikor adódik még egy ilyen lehetőség. Tudom megbeszéltük, hogy barátok leszünk, de nekem nem megy.

- Basszus egy ember baseball ütővel felénk tart - mondtam "pánikolva és még a sötétben is kitudtam venni az alakját."

- Hol? - kérdezte Chelsea rémülten "és az alak egyre jobban közeledett felénk, azt hiszem bántani akar minket."

- Mindjárt ott lesz melletted - tettem a kezem a szám elé és elkerekedett szemekkel néztem Chelsea irányába.

"A sötét alak a kocsi mellett állt a kezében lévő baseball ütőt felemelte és azt hiszem, hogy most befogja törni az üveget... "

- Gyere! - ragadtam meg a karjánál fogva és egy mozdulattal az ölembe húztam.

A tekintete rémülettel teli volt és a sírás határán állt. Nem akartam ennyire megijeszteni csak egy ártalmatlan tréfát akartam

- Most nagyon meg fogsz haragudni rám, de csak vicceltem - mondtam bűnbánóan.

- Rohadj meg! - ütött ököllel egyet a mellkasomra.

Minden fájdalmam arra a pontra összpontosult. Nem hittem, hogy ekkora erő van egy törékeny kis testben, máskor 10-szer is meggondolom mit követek el ellene.

- Ez kurvára rossz vicc volt. Már a legrosszabbra gondoltam - mondta Chelsea és durcásan összefonta a kezeit a melle alatt.

Ezáltal a mellei mégjobban a szemem elé kerültek és nagyon vonzotta a tekintetem. Tudom, hogy most meg kéne szólalnom, de jobban leköt ez a látvány. Nagy önuralomra van most szükségem, hogy vissza tudjam fogni magam és meg ne fogjam őket. Nagy nehezen sikerült kizökkennem a bámulásból és inkább a szemébe gyönyörködtem. Abban a gyönyörű, szép, nagy, barna szempárban, mondhatni abba amibe beleszerettem.  A tenyerembe fogtam az arcát. A puha, selymes haja súrolta a kezem és a szívem vadul kalapálni kezdett. Istenem, mennyire gyönyörű. Hüvelykujjammal megsimogattam az arcát és egy pillanatra törékeny kapcsolat alakult ki köztünk. Sosem találkoztam még senkivel se, aki ennyire nagy hatással volt rám. És nem a remek alakja vagy a ragyogó mosolya révén. Chelsea felemelte a kezét és az enyémre helyezte, mintha meg akarná szilárdítani a köztünk lévő kapcsolatot. Szép lassan közelítettem felé és az ajkára tapasztottam a számat. A testemet a boldogság forró hullámai járták át. Nem helyes, hogy ilyen erőteljesek az érzéseim, nem helyes, hogy ilyen jól érzem magam, ilyen helyzetben. Chelsea azonban olyan szenvedélyesen csókolt, hogy nem tehettem mást:.kitárulkoztam előtte, mint egy bimbó a napfényben. Sóhajtva temettem a kezem a dús hajába és még közelebb húztam magamhoz. A csókom egyre követelezőbb és szenvedélyesebb lett. A nyelvemmel szétnyitottam ajkait, hogy felfedezzem puha száját. Közben a kezem a meztelen vállára fektettem, aztán lejjebb csúsztattam a karján egészen a könyökhajlat puha bőréig. A szájáról létérve apró puszikat hagytam magam után egészen a nyakáig. Majd újra visszatértem a szájára, a csókom egyre vadabb lett, amit Chelsea odaadóan viszonzott. Átölelte a nyakam és úgy szorított, mintha soha többé nem akarna elereszteni. Mikor az ajkam végre elengedte az övét,  apró habkönnyű csókokkal kezdtem simogatni az arcát és a nyakát. 

A fülemet egy hangos motorzúgás csapta meg. Azt hittem, hogy csak egy késő esti autós, aki szépen el fog hajtani mellettünk. Viszont amikor mögénk ért nem került ki, hanem teljes erejéből belénk jött és elkezdett lefelé tolni a hídról. Néhány másodperc kellett míg felfogtam mi is történik valójában. Tudtam, hogy bele fog minket lökni a vízbe, de nem tudtam cselekedni, mert az agyam leblokkolt. Szorosan tartottam Chelseat a karjaimban és csak néztem, ahogy mind ez megtörténik. Egy utolsó lökést adott a mögöttünk lévő jármű és a korlátot átszakítva zuhantunk, zuhantunk le a több méter mélységű folyóba. Nem tudom elhinni, hogy miért pont most, miért pont itt, történik ez velünk. Biztos Scooter keze van a dologban, de legalább akkor Chelsea ne lenne itt. Ha valami baja lesz abba én belepusztulok. Majd egy tompa csobbanással elértük a vizet. Még a legszűkebb réseken keresztül is folyt a víz befelé. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a nyomás hatására nem bírtam. A víz már majdnem ellepte az egész kocsit... Vettem egy utolsó nagy levegőt és minden erőmmel azon voltam, hogy a lábammal betörjem az ablak üveget. Mikor sikerült, Chelseat előre küldtem, mivel az ő élete fontosabb, majd én is mentem utána. Megkönnyebbülés volt mikor a víz felszínére értem és újra friss levegőhöz jutottam. Ahogy látom Chelseanek nincs semmi baja, legalább jól van. Majd kiúsztam utána a partra.

- Hála a jó égnek, hogy nem esett semmi bajod - öleltem magamhoz egyből jó szorosan.

- Mondtam, hogy ez lesz - hajtotta a fejét a mellkasomra és ő is szorosan ölelt.

Soha nem gondoltam volna, hogy Scooternek ilyen messzire is elér a keze. Pár órája találkoztunk és egyből kiszúrt minket. És ez lett a vége, majdnem odavesztünk. Csak egyszer kerülj a szemem elé, kíváncsi vagyok az emberei nélkül mire képes.

- Nathan, te is hallottad? - pillantott fel rám rémülten Chelsea.

Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni, úgy füleltem. A száraz levelek ropogtak az emberi súly alatt, ahogy közeledett felénk. Eközben éreztem, hogy Chelsea olykor-olykor megremeg. 

- Futás - suttogtam a fülébe és szorosan összekulcsoltam a kezünket.

És mind a ketten futottunk az életünkért, myomunkban a üldözővel. Rettegtem attól, hogy bármi bajunk eshet és attól, hogy talán nem jutunk ki élve az erdőből. Amint kiértünk a fák közül, egyből megpillantottam az út szélén parkoló fekete furgont. A kocsi lökhárítója be volt horpadva és akárhogy néztem nem volt rajta rendszám. A pedig szememet pedig majd kiégette egy autó fényszórója. Majd fékcsikorgatva megállt előttünk. Nagy kő esett le a szívemről, mikor megpillantottam Dave kocsiját... Mertem azt gondolni, hogy ennek a fazonnak a társa jön. Egyből kivágtam a hátsó ajtót és Chelseat előre küldve beszálltunk.

- Nyomás! - sürgettem Davet.

Nem kérdezett semmit, csak padlógázzal Glouchester felé vettük az irányt. Szerencse Dave jó időzítésének, ha később jön, ki tudja mi történt volna. Remélem nem fog követni, mert nem szeretnék még egy embert belekeverni az én bajomba. Így is elég, hogy már Chelsea nyakig benne van. Most is csak összekuporogva ül és néz ki az ablakon. Bárcsak tudnám mi játszódik le a fejében, szeretném tudni, hogy most mit gondol rólam. De talán jobb, hogy nem tudom meg...

- Srácok, mi történt? - nézett ránk Dave a visszapillantóból.

- Az egész ott kezdődött, hogy Scooter megfenyegette Chelseat, ha továbbra is együtt van velem, akkor valami bajom lesz. Szóval mikor jöttünk haza leállt a kocsi. Majd belénk jöttek és letoltak a hídról minket. Nagy nehezen kijutottunk a partra, de az üldöző is lejött és végig kergetett minket az erdőn. Majd jöttél te - meséltem el röviden, tömören.

- Te szent szar még jó, hogy éltek. Ez a pasi nem normális, most azonnal a rendőrségre megyünk feljelenteni - mondta Dave és mégjobban beletaposott a gázba.

- Persze és mit mondasz nekik? Biztos hinni fognak nekünk - mondtam felháborodottan.

- Ott a kocsi a vízben és egyébként is az a dolguk kiderítsék, hogy mi van - magyarázta.

- Jah, persze, hú de sokra fogunk menni ezzel. Így is hót ideg vagyok, már csak az hiányzik, hogy mégjobban felbaszd az agyam - emeltem fel egy picit a hangom.

- Jó én csak segíteni akartam, ezért nem kell így beszélni velem - emelte fel ő is a hangját.

- Már csak az hiányzik, hogy ti is összevesszetek. Még több baj - szólt közbe Chelsea.

És már megint igaza van. De nem tehetek róla, hogy ennyire féltem őket. Mindketten a családom részei és bármire képes vagyok értük...

- Bocsi, Dave - kértem bocsánatot. - Chelseahez menjünk.

- Semmi baj - mondta.

Az lesz a legjobb, ha Chelsea hazamegy. Én meg elmegyek innen jó messzire, hogy még véletlenül se sodorjak senkit bajba. Tudom, hogy így lesz a legjobb mindenkinek. Majd Chelsea közelebb húzódott, felemelte a karomat és hozzám bújt.

- Sajnálok mindent - nyomtam egy puszit a feje búbjára és közelebb húztam.

Lehet most ölelem meg utoljára, de soha nem fogom őt elfelejteni. Hatalmas szerepet töltött be az életemben és még mindig tölt be. Emlékezni fogok minden egyes másodpercre amit együtt töltöttünk. Ezeket az emlékeket soha senki nem veheti el tőlem. Ezek örökre az életem részei maradnak. Majd egy kis idő múlva megérkeztünk Chelseahez...

- Próbálj aludni - simítottam végig a Chelsea kézen. - Menjél!

- Veled mi lesz, hova mész? - nézett a szemembe aggódva.

- Nem tudom, csak el innen - néztem ki az ablakon.

- Létszi maradj - fogta meg a kezem.

Csak ráztam a fejem, hogy nem. De még mindig nem tudtam rá nézni, nem szeretném, ha látná a könnyel teli szemeimet. Azt, hogy mennyire is fáj nekem ez.

- Szóval képes lennél engem itt hagyni - mondta és a mondat végén elcsuklott a hangja.

- Én nem akarlak itt hagyni, de muszáj - néztem rá a könnyes szemeimmel.

- Haver tényleg maradj, Scooter más hol is rád fog találni. Légy férfi és ne menekülj. Amúgy is, hogy bírnál itt hagyni egy ilyen lányt? - próbált a lelkembe hatolni Dave.

Majd egy hangos ajtócsapódást hallottam és Chelsea már nem volt mellett. Istenem! - dőltem hátra. De tényleg nem maradhatok itt, bármennyire is szeretnék. Kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Chelsea az autónak támaszkodva állt kint. Odabaktattam hozzá és amint megláttam, hogy már megint sír miattam az én szemem is könnybe lábadt.

- Nathan! - borult a nyakamba Chelsea. - Ne menj el! - kiérlelte remegő hangon.

- Szereltek, hercegnőm! - szorítottam magamhoz.

Itt eltört nálam a mécses és elkezdett patakokban folyni a könnyem. Tényleg nem tudom itt hagyni őt, a szívem nem engedi. Lehet, hogy ez lesz a világon a lehető legrosszabb döntésem, de túlságosan is nehéz elengednem őt.

- Maradok egy feltétellel, ha bármi rossz történik, te egyből elmész és nem nézel vissza - simogattam a hátát.

- Ígérem - nyomott egy puszit a nyakamra.

Nem vagyok 100%-osan biztos, hogy be is fogja tartani, de reménykedek benne. Majd elköszöntünk Davetől és a ház felé vettük az irányt. Kénytelenek voltunk csengetni és ezáltal felkelteni Jenifert,  mert a kulcs ott fekszik a folyó mélyen. Jenifer tuti ki fog akadni, de joga van tudni történtekről és nagyon remélem, hogy nem fog elküldeni engem. Chelseat pedig hátul ölelve vártam, hogy nyitódjon az ajtó. Nem sokkal később felvillanntak a lámpák a házban és szép lassan kinyílt az ajtó. Jenifer álmos tekintete, hamar átváltott éberré. A pillantása ide-oda cikázott, valószínűleg próbált rájönni, hogy mi is történhetett valójában.

- Oh, kicsim - húzta ki Chelseat a karjaim közül és szorosan magamhoz ölelte.

Rossz érzés volt, mikor megint megcsapta a fülemet Chelsea sírásának a hangja. A fülemnek ez a legrosszabb zene, amit eddig hallott az élete során. Pedig számtalan lányt hallottam már sírni, de egyik se fogható ehhez.

- Gyere, Nath! - fogta meg óvatosan a felkarom Jenifer és bementünk a házba.

/2 nap múlva, szeptember 30. hétfő/

- Tessék! - adta a kezembe Chelsea a popcornt majd leült szorosan mellém.

A kezembe vettem a távirányítót és elindítottam a filmet. Az utóbbi napokat Chelseanél töltöttem Jenifer jóváhagyásával. A szombat esti történtek miatt még mindig nem nagyon tudtam aludni. Szinte ébren töltöttem az éjszakákat és csak Chelseat néztem, hogy milyen édesen szuszog rajtam. Nem tudom, hogy fogom elintézni ezt a Scooter dolgot, de Jenifer szólt Simonnak és remélhetőleg ő majd tud nekem ebben segíteni. Nagyon remélem, hogy tud, mert más különben nem tudom, hogy mi lesz. Nem szeretném leélni úgy az életemet, hogy minden nap rettegnem kelljen a haláltól.

- Sziasztok! - jött be a nappaliba Jenifer.

- Szia! - köszöntünk egyszerre Chelseavel.

- Ezt az ajtó előtt találtam! - nyújtott át egy borítékot Jeni nekem.

Nem volt rajta feladó, se semmi csak az én nevem állt rajta. Talán Scooter-től van, talán nem... De ha nem bontom ki soha nem fogok rájönni, így egy mozdulattal kinyitottam. Elég vastag egy boríték volt... És kihúztam egy félbe hajtott A4-es lapott és széjjelnyitottam.

"Szia, Nathan!
Chris vagyok. Először is sajnálok mindent, már rég megbántam azokat a dolgokat, de kellett a pénz. Remélem azért jóvá tettem az ötletemmel, azzal, hogy megjátszottuk a banda feloszlatását és remélem hamarosan lesz újra The Wanted veled együtt. De van még pár dolog a borítékban, amivel ténylegesen elszeretném nyerni a bocsánatod. Scooter-ről találsz egy-két infot, ami segít abban, hogy nyugodt életet élj."