26. fejezet

Nathan szemszöge

- Igazán nincs mit, tudjátok hogy ez szívből jött. Meg amúgyis olyan jó látni, hogy Nathan ennyire boldog és ha ezt neked köszönheti Chelsea, akkor kérlek soha ne bántsd meg, soha - mondta Nareesha a soha szót nyomatékosan.

- Nem lenne szívem ahhoz, hogy fájdalmat okozzak neki, túlságosan is szeretem - mondta Chelsea és én éreztem, hogy egyik szava se hazugság.

Bízok benne és tudom, hogy nem tudna engem bántani, sehogy se. Én se lennék képes erre, akármilyen rossz dologot követne el, én elsőnek megpróbálnám  rendbe hozzni a kapcsolatunkat, nem pedig eldobni.

Majd Nareesha maradt még egy kicsit és elbeszélgettünk viszont egy idő után visszament. Mi pedig elindultunk haza. A Nareeshaval való beszélgetésünk mindenegyes szavát a többiek is tudni fogják, biztos vagyok benne. Nem azért mert Nunu pletykás, de tuti kérdezősködni fognak tőle, ő pedig elfogja nekik mesélni, ismerem már annyira. Azt nem tudom, hogy a többiekkel hogy alakul majd a sorsunk... Talán kifogunk békülni egyszer, de ahhoz nekik kell megtenni az első lépést! Ők nem kerestek, rám se hederítettek éveken át... Pedig ők voltak állítólagosan a legjobb barátaim. Igen egy kicsit ideges és feszült vagyok a ma történtek miatt még ha kifele nem is mutatom, de Chelsea mégis észrevette, így megnyugtatóan a kezét a combomra helyezte. Azt út alatt nem beszéltünk, csak némán hallgattuk a rádióból szóló dalokat... Régen emlékszem hányszor csillant fel az én hangom is és hiszem, hogy hamarosan újra hallani fogom. Mikor megérkeztünk a házhoz, leparkoltam és befelé vettük az irányt. Épp ki akartam nyitni az ajtót, de Harry megelőzőtt.

- Hova mész? - kérdeztem tőle.

- El - válaszolta elég mogorván majd elsuhant mellettünk.

- Ez fura volt - jegyezte meg Chelsea.

Majd bementünk a házba. Ebben igaza van Chelseanek tényleg furcsa volt, nem tudom mi baja. Talán Colby halála miatt van így ki vagy fogalmam sincs. Eléggé rosszul jött nekünk a balesete, de mostmár egy kicsit hiresebbek vagyunk így tuti hamar találni fogunk egy másik menedzsert.

- Gyere fürödjünk meg, jót fog tenni - fogta meg a kezem Chels és maga után húzva mentünk fel az emeletre.

Egy forró fürdő csodákra képes, főleg egy ilyen lánnyal. Még szerencse, hogy sarokkád van a házba, abba legalább kényelmesen elférünk. Bementünk a fürdőbe és Chels egyből neki látott engedni a vizet. Egy jó 20 perc alatt meg is telt kellőképp a kád...

- Mehetünk be - mosolygott rám Chels.

Visszamosolyogtam rá és a csipőjénél fogva elkaptam és magamhoz húztam. Óvatosan megsimogattam a nyakát egy ér fölött, amelyben lüktetett a vér. Aztán lehajtottam a fejem és a szám Chelsea szájára szorítottam. Ő teljes odaadással engedte át magát a szenvedélyes csókomnak. Szó szerint az eszemet vesztettem el, csak azt kívántam, hogy ez a bódító pillanat soha ne érjen véget. Viszont levegő hiányában el kellet válnunk. Még mindig csak mosolyogva bámultam rá, egyszerűen nem tudtam levenni róla a tekintetem, olyan gyönyörű volt. Majd megéreztem Chelsea érintését a csipőmnél ahogy gyűri fel a trikómat, végig a szemembe nézett és aranyosan mosolygott, majd egy mozdulattal kibújtam belőle. Én is segítettem neki, először a lenge kis topjától majd a rövid kis nadrágától szabadítottam meg. Végül levettem magamról is a nadrágot...

Majd odamentem a kádhoz. Ahogy beléptem a forró vízbe egy pillanatra elakadt a lélegzetem, de ahogy leültem hamarosan elviselhetőnek éreztem a meleget.

- Gyere be! - könyököltem ki.

Chelsea is belelépett a vízbe, majd beült a lábam közé és a hasanál összekulcsoltam a kezem. A habfürdő illata, ami megcsapta az orrom Chelsea illatára emlékeztetett, olyan édes volt... Ettől a gondolattól még jobban magamhoz szorítottam és egy puszit nyomtam az arcára.

- Imádlak! - hajtotta hátra Chelsea a fejét és rám mosolygott.

- Én is hercegnőm - simogattam a hasát.

Egyszerűen ez a lány a gyengém, teljesen az ujjai köré csavart és úgy szeretem őt, mint senki mást eddig.

- Nem fordulsz meg? Mert így nem látom a gyönyörű szemeidet - kértem meg.

Chelsea pedig eleget tett a kérésemnek és belült lovagló ülésben az ölembe. Szorosan magamhoz öleltem és a következő pillanatban egymásra tapadt az ajkunk. A csókunkban a szenvedély játszott főszerepet. Mielőtt végképp elmerültem volna a csók érzéki gyönyörében, legutolsó összefüggő gondolatom az volt, hogy szeretem Chelseat, de nagyon. Valódi, igaz szerelemmel. Mikor ajkunk elvált egymástól egyszerűen csak hátra dőltem és néztem Chelseat...  A haja teljesen hozzátapadt a vizes testéhez, a csipkés melltartójából pedig már szinte csavarni lehetne a vizet... Ahogy vezettem egyre lejjebb a tekintetem, megakadt a szemem a bugyiján és eszembe jutott a tetkója...

- Chelsea, mit jelent az hogy Emma 2004-2015-ig? - kérdeztem, mert érdekelt.

- Hát... ööö... A kis húgom volt - mondta és próbálta visszatartani a feltörő könnyeit. - Azon a nyáron anya és apa elutaztak egy hétvégére és Dylannal ránk bízták a házat és Emmát. Mi bulit rendeztünk, Emma pedig este nem bírt aludni, így lejött. Szegény csak 11 éves volt és rosszkor volt rossz helyen. - csordult végig egy könnycsepp az arcán.  -  2 srác veszekedett majd egyik meglökte a másikat, aki nekiment Emmának. Ő elesett és beverete a fejét az asztal végébe - mesélte és zokogásban tört ki.

Nem akartam ilyen sebet felsérteni, nem tudtam, hogy ez lesz. Átkaroltam úgy, mintha soha többé nem akarnám elengedni, de Chelsea könnyei tovább folydogáltak... A sírása nekem is fájt, ahogy ő érzi magát én is úgy érzem magam. Tényleg nagyon fáj így látnom soha az életembe nem gondoltam volna, hogy ezt jelenti a tetkó. Inkább rá se kérdeztem volna...  Majd egy csókot leheltem a halántékára, Chels pedig vágyva a vigasztalásra összekulcsolta a kezét a nyakam körül. Szorosabban magamhoz öleltem és simogattam a hátát nyugtatgatás képpen. Egy pár perc múlva Chels egy fokkal nyugodtabb lett.

- Bocsi a kérdésére - töröltem le a könnycseppeket az arcáról.

- Nincs semmi baj. Csak már rég beszéltem róla - mondta szipogva a gyönyörűségem.

/4 nap múlva, augusztus 13. kedd/

- Nathan! Nem hiszem el, hogy már megint nem vásároltál be! - kiabálta a konyhából Harry.

- Bocsi, elfelejtettem! - kiabáltam vissza cipőkötés közben.

- Mondd, hogy abba a kibasztott boltba mész - jött ki a konyhából.

- Hát most rögtön nem, de vissza fele beugrok - akasztottam le a kulcsomat.

- Jó, de már megint hova mész? - kérdezte ingerülten.

- Jayel megyünk bowlingozni - válaszoltam értetlenül, hisz tegnap már mondtam neki.

- Ja, te inkább bowlingozol,  nemhogy menedzsert keresnénk - mondta a szemeit forgatva.

Jó igaza van, de egy nap ide vagy oda az most nem számít. Meg egyébként is ő nem volt itthon napokig, én meg nem akadtam ki...

- Ezt az egy napot kibirod, majd holnap neki látunk a keresésnek - mondtam higgadtan.

- Lehet, hogy most ezt mondod, de mi van, ha holnap betoppan Chelsea? Akkor megint offos az egész egy pár napig, mert 2 percre se tudtok elválni egymástól - mondta gúnyosan.

Talán mert nagyon szeretem őt és minden egyes pillanatott kiszeretnék használni, amit velem tölt. És nem hiszem el, hogy Harry nem bír ki 3 napot egy héten.

- Ha neked is lenne barátnőd akkor tudnád milyen mikor távol vagytok egymástól és mennyire boldog vagy, mikor újra láthatod őt... Talán neked is ez az érzés hiányzik az életedből, az hogy valaki tényleg szeressen - mondtam az őszinte gondolataimat.

- Tudod nekem nincs szükségem barátnőre, főleg nem egy olyanra, mint amilyen a tied - vágott a fejemhez egy elég csúnya dolgot.

Főleg nem egy olyanra mint az enyém? Ezt mégis hogy értette? Hisz ő a világ legjobb barátnője... Még a puszta látványa is feldobja a napomat. A gyönyörű mosolya, a tökéletes teste és a felejthetetlen éjszakák, amiket együtt töltöttünk örökké az emlékeim része lesznek. És még azok a dolgok is amiket a jövőben tenni fogunk.

- Csá! - basztam be magam mögött az ajtót.

Remélem Harry csak bal lábbal kelt föl azért mondott ilyeneket és nem rám ideges. Jobb lesz ha hazamegyek pár napra, de előtte még küldök Jaynek egy smst, hogy nem tudok menni.