Harry szemszöge
/másnap, augusztus 14. szerda/
Tegnap egy kicsit goromba voltam Nathannel. Lehet nem
kellett volna, de ha már így jött ki az egész legalább csönd van a házban és
nyugodtan pihenhetek, nem kell hallgatnom Nath telefonjait Chelsel. De azért
remélem ma haza jön és tudunk beszélni a banda sorsáról, mert igazán ránk
férne. De úgy látszik nem igen számíthatok rá, ezért is hívtam meg Zaynt
magunkhoz. Egy közös esti buli, mint régen. Nem mostanában volt az, hogy egy
igazi vad partyt tudhatok magam mögött, mert mit ne mondjak Nathtel nem lehet
bulizni. A gondolataimat a csengő zavarta meg, ez biztos Zayn lesz. Kimentem ajtót
nyitni és nem lepődtem meg, hogy ő az, egy szatyornyi piával és két dögös
pipivel. Hmm, kívánatosan néznek ki. Zayn tuti nekem hozta a fekete hajút. A
becses neve Ashley volt, tudnillik a feketék a gyengéim és szerintem ők a
legjobbak. Mosolyogva beengedtem őket, ezek a csajok top 10-esek. Ahogy fel
voltak öltözve, huu, a miniruha maximálisan a testükhöz simult és a hosszuk épp
akkora volt, hogy nem látszott ki a picsájuk. Zayn után bementek a nappaliba, ő
tudja hogy mi a járás itt, mert már nem egyszer hívtam át. Én addig bementem
a konyhába, gyors kerestem 4 poharat, majd én is bementem a nappaliba.
Leültem a két csajszi közé, majd leraktam az asztalra és Zayn már egyből
bontotta ki a Jim Beant. Töltött mindannyiunknak egy pohárral, koccintottunk az
estére és lehúztuk a pohár tartalmát. Kellemesen marta a torkomat a whisky,
régen ittam már ilyen tömény alkoholt. Nathtel nem is lehetne, ő egy igazi
antialkoholista... De most tuti jól fogunk szórakozni, főleg e két gyönyörűség
társaságban.
- Igyunk az estére! - emelte fel Zayn az üveget és bele
kortyolt.
Így kell ezt csinálni haver, mutassuk meg a csajoknak, hogy
milyen vagány pasik is vagyunk valójában. Miután Zayn abba hagyta, kivettem a
kezéből és én jól meghúztam. Nagy kortyokban nyeltem le a whiskyt, szinte már
széjjel marta a torkomat, de még mindig nem hagytam abba az ivást egészen
addig, míg félre nem nyeltem. Ügyes vagy Harry jól beégedted magad a csajok
előtt. Zayn természetesen egyből kinevetett, nem is vártam tőle többet, de ami
meglepett, hogy Ashley nem tette ezt. Pedig belőle is kinéztem volna...
Helyette elkezdte a hátamat veregetni és kérdezgette, hogy 'Jól vagyok?'. Nagyon
rendes volt ez tőle, kezd még jobban tetszeni.
- Ohh, ez elfogyott - mondta a másik csaj lebiggyesztett
ajkakkal.
Látszott rajta, hogy már nem tud tisztán gondolkozni.
Szegény csajoknak kisebb a türőképességük... Nem lennék a helyükben. A feketén
keresztül elnyúltam a piás zacskóért, de nem számítottam azzal, hogy ilyen
közel kerülök a melleihez. Egy szót tudok rá mondani: Wow! Nagyon felkeltette
az érdeklődésemet, perverznél perverzebb gondolatok jutottak az eszembe, hogy
miket csinálnék velük. Először melltartón keresztül masszíroznám, majd levenném
róla és csodálnám őket. Utána az egyiket a számba venném és a nyelvemmel
ingerelném a kemény bimbóit a másikat meg a kezemmel tapiznám. Ez a gondolat
menet ment le fejembe egészen addig, mig meg nem hallottam egy krákogást.
Odanéztem a hangirányába és Ash pajkos tekintetével találkoztam én csak
féloldalasan rámosolyogtam és elvettem a szatyrot. Az abszintot vettem ki, te
jó ég mi lesz még ebből... Kibontottam és töltöttem mindenkinek.
- Ezt csakis neked - adtam Ash kezébe a poharát és
rákacsintottam.
Ő elégedetten visszamosolygott rám, majd egy mozdulattal
kiitta a pohár tartalmát. Elképedve néztem végig, hogy lehet egy csaj ennyire
vonzó. Nem ijed meg egy kis piától.
- Te jössz - mondta és végig nyalta ajkát.
Fuu, ha így folytatja kénytelen leszek megdugni itt helyben.
Elegett tettem a kérésének és én is egy húzásra megittam. Még jó, hogy volt
bennem már annyi pia hogy nem éreztem az abszint keserű ízét és büszkén
leraktam az üres poharamat. Éreztem már a piát magamban, mert már feledtén jó
kedvem volt és rohadtul leszarom Nathant. Csináljon, amit akar engem
kibaszottul nem izgat, felőlem lehet egész nap a kis Chelseavel most már.
Inkább lennék újra a One Directionben, akkor minden jobb volt. Csak az a baj, hogy
a banda feloszlott, miattam. De talán nincs minden veszve, nem halt meg
egyikünk sem. Talán újra összetudnám kovácsolni a bandát, ha mindenkitől
bocsánatot kérek és ha látják rajtam, hogy mennyire akarom ezt az egészet, újra
lehetne One Direction. Nagyon tetszik ez az ötlet, Nath meg le van szarva jó
magasról.
- Hé, Zayn! - szóltam neki és ő felém fordította a fejét,
igaz már a piától csillogott a szeme. - Mi lenne, ha újra lenne 1D? -
mosolyogtam szélesen.
Zayn először értetlenül nézett rám, majd elmosolyodott.
- Ez kibaszott jó ötlet! - kiabálta magán kívül. - És a
többiek? - kérdezte.
- Majd holnap megbeszéljük - mondtam miközben Ashleynek
töltöttem meg egy pohárral.
Ezt is odaadtam a kezébe, megint egyből lehúzta, de a szája
sarkából kifolyt az ital, le egészen a nyakáig. Olyan erotikus volt ez az egész
számomra, hogy egyből a nyelvemmel kezdtem lenyalni a puha bőréről az
abszintot. Haladtam egyre feljebb míg elértem a szájáig, egy pillanatra a
szemébe néztem, majd lecsaptam az ajkaira. Szenvedélyesen és vággyaltelien
csókoltam, közben a kezem vándor útra tért, mindenhol simogattam...
Nathan szemszöge
/másnap, augusztus 15. csütörtök/
3 napra visszamentem egy kicsit Glouchesterbe és Chelseanél
töltöttem el ezt az időt. Rám fért már az otthoni környezet és a kikapcsolódás
is. Most jelenleg a Londoni ház előtt parkolok és nagyon remélem, hogy Harry
már lenyugodott és tudunk normálisan, higgadtan beszélni. Én képes vagyok
elfelejteni azokat a dolgokat amiket mondott, hisz tudom, hogy még a legjobb
haverok is összekapnak néha napján és olyan dolgokat vágnak egymás fejéhez,
amiket nem gondolnak komolyan. Majd kiszálltam kocsiból és amint beléptem a
házba az orromat irgalmatlan büdösség csapta meg. Nem tudom Harry mit csinált,
de legalább szellőztethetett volna. Bementem a nappaliba és rögtön kinyitottam
az egyik ablakot, felüdülés volt beszippantani a kinti levegőt. Majd amint
megfordultam az a látvány fogadott, hogy a kihúzhatós kanapén Harry és Zayn
alszik 2 lány társaságában. Valószínűleg tegnap bulizni voltak és egy jó
éjszakát töltöttek a csajokkal. Nekem ezzel egyáltalán nincs bajom, legalább jó
estéjük volt, ezt bizonyítja a földön heverő óvszer is... És azon se fogom
felhúzni magam, hogy Harry Zaynnel bulizott. Ha barátok akkor nyugodtan
megtehetik ezt... Attól mert én és Hazza egy bandában vagyunk nem kell
állandóan együtt töltenünk a szabadidőnket. Mindkettőnek vannak más barátai is,
amit Harrynek is megkellene értenie... És attól tudnia kellene, hogy én még
ugyanúgy kitartok mellette. Viszont nem szeretném őket felkelteni így óvatosan
kimentem a konyhába és csináltam magamnak egy bögre teát. Majd leültem az
asztalhoz és teázás közben felnéztem twiterre. Egy fél óra múlva mocorgást
hallottam a nappaliból, majd Harry hangjára lettem figyelmes.
- Uhh, de fáj a fejem. Zayn te emlékszel valamire a tegnap
estéből? - kérdezte rekettes hangon.
- Nem sok mindenre, csak arra, hogy beszéltünk milyen jó
lenne újra összehozzni a One Directiont - mondta és a végén elnyomott egy
ásítást.
Amikor kimondta, hogy One Direction, majdnem félre nyeltem a
teát... Harry csak nem hagyna engem cserbe... Remélem csak részegek voltak és
felvetették hülyeségből ezt az ötletet. Remélem!
- Jah az nekem is rémlik. Tényleg hiányoznak azok az évek...
Talán mindenkinek jobb lenne, ha újra együtt zenélnénk - mondta Harry.
A lélegzetem is elakadt a meglepődöttségtől. Úgy tűnik nem
csak hülyeségből vetették fel ezt az ötletet. Harry képes lenne cserben
hagyni... Azok után, hogy szinte könyörgött nekem, hogy alkossunk egy bandát és
sokra is vittük elég rövid idő alatt, egészen Colby haláláig... És őt neveztem
barátnak! Egy olyan embert, aki ha számára jobb lehetőség adódik odébb áll. Én
is kaptam jobb ajánlatokat mégis kiálltam mellette, ő pedig itt hagyna egy
olyan ötletért, aminek nem tudja biztosra a kimenetelét. Letettem a kezemből a
bögrét és besétáltam a nappaliba.
- Jó reggelt! - köszöntem rájuk.
Ekkor már a lányok nem voltak itt, nem is nagyon érdekelt,
hogy hova mentek.
- Nathan! - mondta meglepődve Harry. - Te mit keresel itt? -
kérdezte egy mű mosoly keretében.
- Magam se tudom... Azért jöttem, hogy beszéljük. Erre te
meg a régi bandád újra összeállításán ötletelsz. Tudod csalódtam benned, azt
hittem haverok vagyunk - válaszoltam.
- Ne nevettess, haverok? Ugye ezt te se gondoltad komolyan?
Harry egész végig csak kihasznált téged, neki megint csak egy kis hírnév
kellett. Mégis, hogy tudtál bedölni neki? Mindig is utáltuk a régi bandád,
beleértve téged is - mondta egy gúnyos neveléssel a végén Zayn.
Szóval ilyen naív vagyok... Most nem tudom, hogy ez az egész
igaz-e, de azt tuti, hogy én vagyok a világ leghülyébb embere. Én tényleg
hittem, hogy Harry jó szándékkal jött hozzám, de most, hogy nem reagál semmit
Zayn mondandójára biztos vagyok benne, hogy csak kihasznált. Nem értem a világ
minek hord ilyen hazug embereket a hátán, soha nem tudtam rájönni mi abban az
élvezet, ha mást kihasználsz vagy fájdalmat okoznak neki... Pedig azt hittem,
hogy végre újra énekelhetek majd nagy közönség előtt, de ehelyett szeptembertől
újra mehetek vissza tanítani...
Chris szemszöge
/jövő hét vasárnap, augusztus 25. /
Jelenleg Madridban vagyunk az esti fellépés miatt egy
szállodában. Épp reggelizek a többiekkel vagyis inkább csak kotorom a kaját,
mivel eléggé máshol járnak a gondolataim. Azóta mióta Nathant újra láttam
gyötör a bűntudat, a múltbeli tetteim miatt. De rá voltam kényszerülve, hogy
ilyen dolgokat tegyek. A családom anyagi gondokkal küzdött és szükségem volt a
pénzre. Scooter pedig ajánlott, nem is keveset. És persze plusz pénzt kaptam
azért, hogy Nathant elüldözzem a bandából. Nem tudom Scooternek ez miért volt
jó, hisz Nathan egy nagyon tehetséges srác és merem azt mondani, hogy neki volt
a legkiemelkedőbb hangja a bandában. És hogy most miattam arra kényszerül, hogy
Harry Stylesszal összeálljon, ez egyszerűen felfoghatatlan számomra. Tönkre
tettem a karrierjét, összetörtem az álmait egy kis pénzért. Már a tükörbe se
tudok nézni, mert undorodok magamtól, attól akivé váltam.
- Chris, minden rendben? - kérdezte Siva.
Válaszolhatnám egyszerűen azt hogy semmi, de itt az idő,
hogy kitálaljak mindent. Lehet, hogy elfognak zavarni a jó büdös francba, de el
kell számolnom a lelkiismeretemmel.
- Nincs, semmi sincs rendben. Egy undorító féreg vagyok -
néztem körbe az asztalnál.
- Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül Max.
Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem Scooter hogyan
fizetett le, miket tettem is valójában és hogy mennyire megbántam ezeket a
dolgokat...
- Ohh, hogy rohadnál meg! És mi még neked hittünk - jött
nekem Tom.
De én ugyanabban a pózban maradtam, nem hátráltam meg. Azt
is megérdemelném, ha megütne...
- Haver, nyugi! - fogta le Max.
- De te is hallottad, hogy mit mondott ez a kis taknyos! -
háborodott fel Tom.
- Igen, hallottam... - mondta Max.
- De talán rendbe tudom hozni a hibámat - mondtam bűnbánóan.
Sok ötlet kavarog a fejemben, de csak egy megoldás lehet...
Ez lesz mindenkinek a legjobb és ha minden a terv szerint sül el, mindenki
boldog lesz.
Szegény Natham! :(((
VálaszTörlésHarry is elmehet ám melegebb éghajlatra!!! :@
Hozd hamar a kövit! :)))
váááá, egy kis izgalom :D várom mi fog kisülni belőle ..:D
VálaszTörlés