8. fejezet

Nathan szemszöge

- Bocsi a kérdésért - mondta Chelsea és puha ajkaival nyomott egy lágy puszit az arcomra.

- Ezt most miért kaptam? - vezettem rá a pillantásom.

- De...

- Sss - tette a mutatóujját a szám elé. - Előbb kérdeztél... - mosolygott rám gonoszul.

Úristenem! Ez a lány, hogy kijátszott engem. Kedves, aranyos és olyan kislányos. Ez annyira bejön nekem. Egyre több mindent tudok róla és egyre jobban tetszik.

- Könnyen esel szerelembe? - tette fel a kérdését Chels.

- Attól függ, hogy a lány engedi-e, hogy szeressem, mert ha igen akkor érte bármire képes vagyok - mondtam az őszintét.

A következő kérdésem legszívesebben az lenne, hogy 'szűz vagy?'. De nem teszem fel, mert nem akarok tolakodó lenni... Majd később úgyis választ kapok rá. Épp tenném fel a kérdésem, de Chels telefonja megszólalt... Kivette a táskájából és felvette.

- Szia, Anya!...... De minek?...... Az ma lesz? Nem úgy volt, hogy jövő héten?...... De nekem nem szoltál...... Hát kösz. És mikor kelünk?...... 9? Te normális vagy? Tudod, milyen vagyok, ha nem alszok sokat...... Jól van, megyek. Szia! - rakta el a telefonját.

Megint itt fog hagyni... De biztos fontos dologról van szó, ha az anyukája hajnal 4-kor felhívta... Pedig én úgy terveztem, hogy megkérem, aludjon itt. De ez a tervem kudarcba fulladt.

- Menned kell? - kérdeztem egy kicsit szomorúan.

- Igen - mondta ő is szomorkásan.

- Elviszlek - álltam fel és nyújtottam a kezem.

Megfogta a kezem. Felállt és elindultunk lefele. Az előszobában felvettük a cipőnket. Az akasztóról leakasztottam a kocsim kulcsát. Majd kimentünk a házból és beültünk az utcán parkoló autómba és elindultunk.

- És miért hívott anyukád, ilyenkor? - érdeklődtem.

- Elfelejtette mondani, hogy 9-kor kell kelnem, mert megyünk családi ebédre a nagyihoz.

- Aham. Értem.

Majd kb. 10 perc múlva megálltam a házuk előtt. Kiszálltunk a kocsiból és úriemberek módjára elkísértem a bejárathoz.

- Hát... Akkor... Szia! - mondta és úgy tűnt, mintha várt volna valamire.

Én nem tudtam mit akar, így zsebre dugott kézzel álltam és néztem jobbra, balra... Majd meghallottam a kulcszörgést. Chelsea épp dugná be a kulcsot a zárba...

- Chels! - fogtam meg óvatosan a kezét és magam felé fordítottam.

Zavarodottság tükröződött a szeméből. Lepillantottam az ajkaira és csak úgy hívogattak, hogy csókoljam meg. Lehunytam a szememet és szép lassan közeledtem felé. Várva az édes csókjára... De nem történt ez meg, mert eltolt magától. Majd gyorsan elmorgott egy sziát és bement a házba... Csak megdermedve álltam, nem értettem mit rontottam el.

/vasárnap, délután 4 óra/

- Jess! - kopogtam a szobája ajtaján.

- Gyere! - kaptam meg a választ.

Kinyitottam az ajtót és beléptem a húgom birodalmába. Olyan rózsaszín minden. Az én ízlésemtől elég távol áll. Nem sűrűn járok ide, de most muszáj volt ide belépnem. Fontos dologról kell beszélnem vele.

- Haaaah! - sóhajtottam egyet és leültem az ágyára.

- Mi a baj bratyó? - ült le mellém az ágyra.

- Hivatalosan is kijelenthetem, hogy a testvéred egy balfasz - mondtam magam elé meredve.

- Ilyet ne mondj! Nem vagy az! - ölelt meg.

- Miért ilyen nehéz veletek, nőkkel? Miért kell mindent túlbonyolítani? - kérdeztem meg.

- Ááá... A tegnapi csaj a baj. Mi történt? Pedig olyan kis vidámnak, aranyosnak tűnt.

- Az is... Csak én elrontottam mindent - hibáztattam magam a majdnem csókért.

- Ugye nem akartad megfektetni? - gondolt Jessica a legrosszabbra.

- Nem, dehogy. Csak...

- Csak mi?

- Meg akartam csókolni, de ő elutasított engem... Nem értem miért. Pedig minden jó volt. Még arra is rávett, hogy zongorázzak neki - túrtam bele a hajamba.

- Nehogy már magadat hibáztasd ezért. Lehet váratlanul érte a cselekedeted. Vagy egyszerűen csak tesztel téged, hogy meddig mész el érte - mondta együtt érzően.

Ezzel a mondatával Jess elgondolkoztatott... Hisz mondta, hogy nehéz eset lesz. Miért nem gondoltam én egyből erre? Hisz így már szinte minden világos. Túl hamar léptem.

- Köszi. Te vagy a világ legjobb testvére! - öleltem meg és nyomtam egy puszit az arcára.

Majd felálltam és elhagytam ezt a habos-babos szobát.

/hétfő, június 17./

Gondoltam egyet meglepem Chelseat. Most egy csokor rózsával és bonbonnal a kezembe állok az ajtaja előtt. Reménykedek benne, hogy nem az anyukája fogja kinyitni az ajtót, mert még nem készültem fel arra, hogy bemutatkozzak neki. Először is a lányát akarom meghódítani. Kifújtam a levegőt és megnyomtam a csengőt. Egy kis idő múlva az ajtó kinyílt.

- Szia! - mondta széles mosollyal az arcán Chels.

- Szia! - mosolyogtam vissza rá. - Ezt neked hoztam - nyújtottam át neki az ajándékom.

- Ohh... Köszi. Bejössz?

- Aham. Ha nem zavarok.

Ő csak kitárta nekem az ajtót és biccentett a fejével, hogy menjek be. Bementem. Chelsea becsukta az ajtót és követtem őt a konyhába. A virágot vázába rakta. A bonbont pedig berakta a hűtőbe, mivel ma elég forró napunk van.

- És minek köszönhetem a látogatásod? - fordult felém.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni, ha már ilyen szép időnk van - húzódott fél oldalas mosolyra a szám.

- Végül is miért ne? Csak adj, 5 percet átöltözök. Te addig maradj itt! - mondta és elhagyta a konyhát.

Hát igen nem ártana átöltöznie... Elég hiányos öltözet van rajta. Egy sport melltartót és egy elég rövid, rövidnadrágot visel. Mint ne mondjak sexi volt. Majd egy pár perc múlva visszajött.

- Kész vagyok! - mondta nagyon jó kedvvel.

Majd kimentünk és elindultunk a park felé.

- Milyen volt a tegnapi ebéd? - kérdeztem.

- Unalmas - mondta és elnézett a másik irányba.

Most megint mi van? Előbb még jó kedve volt, most meg ilyen. Nem értem a nőket. Esküszöm! Inkább jobbnak láttam nem meg szólalni... Némán sétáltunk egymás mellett, míg egyszer csak Chelsea egy szintbe nem került a földdel. Én egyből leguggoltam elé.

- Jól vagy? - kérdeztem és megfogtam a kezét.

- Persze - mondta nevetve.

Majd felálltam. Nyújtottam felé a kezem és segítettem neki feltápászkodni a földről.

- Biztos jól vagy? - kérdeztem aggódva.

- Igen - mondta egy kicsit bizonytalanul és lenézett a térdére.

Én is lenéztem és láttam, hogy egy seb ékeskedett ott.

- Na, mindegy inkább menjünk! - mondta és közben elindult.

Ment előttem és édesen riszálta formás popsiát. Megnyaltam a felső ajkamat és csak néztem.

- Nathan, nem jössz? - állt meg és nézett hátra.

- De, de, de - zökkentem ki a bambulásomból.

És felzárkóztam Chelsea mellé. Majd egymás mellett lépkedve sétáltunk el a parkig. Kerestünk egy nyugodtnak tűnő padot és leültünk.

- Nathan! Miért ültél ilyen messzire tőlem? Van köztünk legalább egy dagi gyereknyi hely - nézett rám a nagy boci szemeivel és a végét elmosolyodta.

Én csak értetlenül néztem. Jól hallottam? Azt kérte, hogy üljek közelebb hozzá? Kicsit meglepett a kérése, de boldog is voltam tőle. Valószínűleg ez azt jelenti, hogy nem rontottam el semmit...

- Most már nincs! - csúsztam közelebb hozzá.

Ezzel megszűntetve a közöttünk lévő távolságot. A kezem-áttettem a vállán és hagytam, hogy nyugodtan hozzám bújjon. És ismét megcsapott az illata.

- Szeretem az illatod olyan édes, mint te - simítottam végig karján.

- Én szeretem, ha egy gyerek elesik előttem gördeszkával - mondta gonoszul.

Felállt és egy fadarabot a járda középére rakott. Majd visszaült mellém és a kezem pedig a derekára csúsztattam és közelebb húztam magamhoz.

- De gonosz vagy - mondtam és már láttam magam előtt, hogy mekkorát fog esni az, aki erre jön.

- Nem is - mondta duzzogva és belemélyesztette a körmeit a hasamba. - Áuuu! - kapta el gyorsan a kezét.

Én nem éreztem semmit, de úgy látszik neki fájt...

- Beletört a körmöm a hasadba - mondta mosolyogva és mutatta a mutatóujját.

Tényleg hiányzott belőle egy darab... De senki se kérte, hogy ezt csinálja...

- Mit rejtegetsz te a pólód alatt? - húzta fel a pólóm.

Nem nagyon örültem ennek, mivel nem nagyon szeretem mutogatni magam. De amúgy nincs mit szégyellnem. Meg van mind a 6 kockám. Az edzőterem meghozta a gyümölcsét.

- Aszta! - mondta elképedve és végig simított a hasamon. - Most már félek kikezdeni veled - nézett fel rám.

- Pedig téged soha nem bántanálak. Még hagynálak is nyerni, ha téged ez boldoggá tenne - mondtam és megpusziltam a feje búbját.

- Jön az áldozatom! - suttogta kuncogva.

Odanéztem. A srác átment a fadarabon. Bukfencelt egyet és kiterült. A deszkája pedig a fejének ütközött. Enyhén volt vicces látvány. Chelsea pedig egyből nevetésben tört ki. Én se tudtam visszatartani a nevetésem... A srác pedig felállt és sírva elrohant a deszkájával együtt...

- Hát ez jól elfutott - mondta félvállról. - De ami azt illeti, nekem van egy ötletem... - harapta be az alsó ajkát.

- Mire gondolsz? - ráncoltam a homlokom.

- Csak gyere utánam - kulcsolta össze a kezünket.

Majd elkezdett húzni maga után. Nagyon kíváncsivá tett, hogy mit akar. Olyan kis huncutnak tűnt. Majd megálltunk a szökőkút előtt. Elengedte a kezem. Ledobta magáról a papucsot, lerakta a táskáját és belépett a szökőkútba és óvatosan lépkedett beljebb...

- Gyere, jó a víz! - mondta.

Mikre rá nem vesz. Kivettem a zsebemből a telefont, a pénztárcám és kulcsokat...

- Belerakom a táskába a dolgaid - mondtam neki.

- Rendben.

Beleraktam a cuccaim. Levettem a papucsom és én is bementem Chels után. Amint beléptem majdnem elvesztettem az egyensúlyomat. Elfelejtette Chelsea mondani, hogy nagyon csúszik. Lassan eltotyogtam hozzá. Mikor odaértem megfogtam mind a két kezét. Rámosolyogtam, ő is rám.

- Nem akarod megismételni? - kulcsolta össze a kezét a nyakam körül és teljesen hozzám simult.

Egy picit rám nehezedett. Elvesztettem az egyensúlyomat és éreztem, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj. Hátraestem és Chelseat meg rántottam magammal. A víz teljesen ellepte az arcom és egy éles fájdalmat éreztem a hátamnál. Szerencsére Chels nem ütötte meg magát, mert rám esett... És éreztem, ahogy felhúz a vízből.

- Nath jól vagy? - firtatta kíváncsian az arcom.

Én meg csak arra tudtam figyelni, hogy milyen kis cuki vizes hajjal. Ahogy a tincsei a bőréhez tapadnak, mint ahogy a ruha is, ami rajta volt.

- Gyönyörű vagy - tettem egy kósza tincset a füle mögé.

Lenéztem szájára. Éreztem, amint vérem áramlani kezd az ereimben, ahogy elnéztem azokat a nedves, telt ajkakat. Már szinte éreztem az ízüket. Közelebb hajoltam hozzá és mikor megérintettem az ajkát, olyan volt, mintha tűk fúródnának testem minden egyes pórusába. De nem fájt, csak bizsergető érzés volt. Melegem volt és fáztam is egyszerre, és valami új érzés áradt szét bennem, valami teljességgel zavarba ejtő. Miután elválltak ajkaink szorosan magamhoz öleltem. A vállába fúrtam a fejem és a fülébe búgtam.

- A szád olyan, mint az édesség egész nap rajta lógnék.

Chelsea egy puszit nyomott az arcomra és kiszállt az ölemből. Majd apró lépésekkel elindult kifele. Hu! Elég jó ez a ruha így vizesen. Ahogy a tökéletes alakjához tapad egyszerűen észveszejtő. El tudnám nézni egész nap ezt a látványt. Majd én is felálltam és kitotyogtam a szökőkútból. Chels a ruhájából csavarta ki a vizet. Lekaptam magamról a pólóm és én is úgy tettem. A szemem sarkából láttam, hogy Chels engem sasol.

- Tetszik mi? - fordultam vele szembe és a szám mosolyra húzódott.

- Talán? - kapta el gyors a tekintetét.

Ez mindent elárult. Bejövök neki... Vagyis külsőleg, de én azt szeretném, ha önmagamért szeretne meg. Nem a kockás hasamért. Ezért gyorsan magamra kaptam a nedves pólómat.

- Nathan! - mondta rémülten és óvatosan kezdett el felém jönni Chelsea.

- Mi az? - kérdeztem aggódva.

- Mögötted egy fura alak minket bámul elég feltűnően - bújt hozzám a biztonságot adó karjaimba.

Óvatosan átnéztem a vállam fölött. Egy feketébe öltözött, kapucnis, napszemüveges férfi állt nem messze tőlünk.

- Gyere Chels! Menjünk! - kulcsoltam össze a kezünket.

A földről gyors felvettem Chelsea táskáját és elindultunk arra, amerről jöttünk.

- Követ minket - jött közelebb hozzám.

- Nem lesz semmi baj - mondtam és áttettem a kezem a vállán.

Ő pedig a derekamon pihentette a kezét... Majd gyorsabb tempóra váltottunk, hogy mihamarabb lerázzuk az embert. Kiértünk a parkból, de még mindig a nyomunkban volt az illető.

- Nathan, úgy félek... - mondta Chels és a hangja megremegett.

- Ne félj, míg engem látsz - mondtam és amennyire tudtam magamhoz húztam és egy apró puszit nyomtam a feje búbjára.

Nem tudom mi lett volna, ha Chelsea nem szúrja ki időben ezt az alakot... Talán bántott volna mindkettőnket vagy a legrosszabb, hogy Chelseavel mit tett volna... Bele se merek gondolni.

- Nathan! - markolta a pólómat. - Mit akar ez tőlünk? - kérdezte kétségbeesetten.

- Nem tudom...

Majd hátra néztem és láttam, hogy az alak egyre jobban távolodik el tőlünk. Majd pár perc múlva megérkeztünk Chelseaékhez... És a fickó is eltűnt...

- Huu! - fújtam ki a levegőt. - Leráztuk. Most már megnyugodhatsz.

- Sziasztok!



Halika! :D Köszönöm az előző részhez a 6 komit :D Nagyon örülök, hogy tetszik a blog :D Ebben a részben pedig már több minden is történik. De vajon ki lehet a kapucnis alak? :)