5. fejezet

Nathan szemszöge

Felpillantottam az ital lap mögül és Chelseat néztem. Aranyosan beharapta az alsó ajkát, majd ő is rám emelte a tekintetét. És csak nézett a nagy, barna boci szemeivel.

- Választottál már? - tettem le az ital lapot az asztalra.

- Olyan nagy a választék nem tudok dönteni. Mit ajánlsz nekem? - nézett rám várva a választ és közben dobolt az ujjaival az asztalon.

Újra a kezembe vettem az ital lapot. Szerintem valami csokisat kéne néznem neki, mert édes szájúnak tűnik.

- Csokis shake exra csokival? - néztem rá kérdően.

Remélem jól döntöttem.

- Jól hangzik. Akkor egy olyat kérek. Tanár úr - mosolygott rám élvezve a helyzetet.

- Mindjárt hozom - mondtam.

Felálltam. Odasétáltam a kasszához.

- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte egy meglehetősen szép, szőke, kék szemű lány.

- Hello! Egy csokis shake exra csokival. Meg egy zöld tea tejjel és két cukorral - adtam le a rendelést.

- Rendben. Még valamit?

- Igen. Egy szelet csoki tortát és egy muffint.

- Oké. £10.95.

Elővettem a zsebemből a pénztárcám és kifizettem.

- Pár percen belül kiviszem. Addig üljön le.

Visszamentem az asztalhoz.

- Szóval Tanár úr - ültem le - Maradjunk a Nathannél, Nath. Mégse vagyok annyira öreg, hogy tanár uraz.

- Rendben - mondtam, de nem hiszem, hogy Nathannek fog hívni.

- És mesélj milyen volt a napod? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt. 

- Feledtén unalmas. Egész nap filmet nézni fárasztó. Aztán hazajövök, váratlanul anyám betoppan. Elsőnek is lekiabálta a fejem, mert nem mosogattam el. Majd elkezdett fárasztani. Szó szerint az idegeimre ment. Alig vártam, hogy elmenjek otthonról, de ennek ellenére szeretem - mesélte.

Olyan elragadó volt, ahogy ezt mondta. Az ember szinte bele tudta élni magát a helyzetébe. A szőke lány idejött egy tálcával együtt, amin a rendelésünk volt. Lerakta a tálcát az asztalra és itt hagyott minket. Magam elé húztam a teát és muffint.

- Köszi - húzta maga elé a shaket és a csoki tortát.

- Tehát anyukáddal élsz? - kérdeztem meg.

- Igen már egy jó ideje. Mert apukám Los Angelesben dolgozik. A bátyjám meg 2 évvel ezelőtt odaköltözött hozzá.

- És te nem tervezed, hogy L.A.-be mész? - kérdeztem.

Számomra nem lenne jó, ha igennel válaszolna.

- Nem. Itt az életem. És különben is szeretem ezt a várost.

- Akkor mi a célod a jövővel kapcsolatban? Mert egy határozott lánynak tűnsz, olyannak, aki tudja, mit szeretne a jövőben.

Chelsea elmosolyodott a kérdésemen és csak annyit mondott:

- Nincsenek terveim. Nem tudom, mit szeretnék. Csak sodródok az árral.

Egy kicsit meglepődtem ezen a válaszán. Látszik, hogy még meg kell ismernem.

- Semmi egyetem, semmi munka, semmi? - kérdezem egy halvány mosoly keretében.

- A-a - rázta édesen a fejét és közben mosolygott.

- Mondták már, hogy gyönyörű a mosolyod? - mosolyodtam el én is.

- Igen. A bátyjám Dylan szerint úgy nézek ki, mint egy pocok - biggyesztette le az ajkait.

- Ha ez megnyugtat szerintem nincs igaza a bátyjádnak. Inkább úgy nézel ki, mint egy földre szállt angyal, aki mindenkit elbűvöl - mondtam az igazságot, hisz velem is ezt tette.

- Hmmm... Tényleg? Akkor téged is?

- Aham - szürcsöltem bele a teámba és kerültem a tekintetét.

Az igazat megvallva zavarban voltam. Ennek pont fordítva kéne lennie. Chels meg elkezdett magában nevet...

- Mi olyan vicces? - kérdeztem meg.

- Eszembe jutott, hogy anno, hogy futottál a vonat után - mondta még mindig nevetve.

Jaj Istenem! Az kínos volt. Nagyon, kínos volt.

***

- Anya most már tényleg megyek, mert le fogom késni a vonatot - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.

- Jól van fiam, vigyázz magadra! Szia!

Intettem egyet a családomnak és beszálltam a taxiba.

- Az állomásra kérem, de siessen - mondtam.

Majd a sofőr elindult. Az út némán telt. Szinte örökké valóság volt, mire megérkeztünk. Kifizettem a taxist és amilyen gyorsan csak tudtam a jegypénztárhoz siettem, hogy jegyet váltsak. Mentem volna gyorsabban, ha nem kellett volna magam mögött húznom a bőröndöm.

- Egy jegyet szeretnék a londoni járatra - kértem.

- Renden. £5.70 lesz - tolta elém a jegyet.

Én kifizettem és elvettem. Majd kimentem. Nem nagyon siettem, mert még állt a vonat. De hirtelen elindult. Basszus!

- Álljanak meg! Álljanak meg! - kezdtem futni a vonat után és közben a szabad kezemmel kalimpáltam.

De, mintha a falnak beszéltem volna a vonat elment. Majd lihegve támaszkodtam a térdemen.

- A picsába!

Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. A következő vonat is csak egy óra múlva jön. Haza nem megyek, mert anya leszid, hogy miért nem indultam el hamarabb. Jessica meg kinevetne, hogy futottam egy vonat után. Inkább leültem egy kinti padra.

- Ez egy élmény volt. Nincs kedved megismételni? - ült le mellém a hang tulajdonosa.

De jó! Látta a futásomat. Biztos jót nevetett rajta. Nem mintha én nem. Csak én lehetek ilyen szánalmas, hogy egy vonat után futok.

- Amúgy Chelsea vagyok - nyújtotta felém a kicsi kezét.

- Nathan - ráztunk kezet.

Majd felpillantottam. Világos barna, göndör haja természetesen omlott a vállára. És egyből, amit kiszúrtam azok a nagy, igéző, barna szemei. Hogy lehet egy lánynak ilyen szép szeme?

- Talán a pasidat várod? - kérdeztem, mert így megtudhatod, hogy van-e valakije.

Ügyes vagy Nathan állomáson csajozni. Itt is ki kell próbálni.

- Bárcsak, inkább azt várnám. De nem, helyette az idióta bátyjámra várok.

Akkor nincs pasija. Szabad a pálya.

- Gloucesteri csajszi vagy? Még soha nem láttalak.

Hogy a francba kérdezhettél ilyet? Biztos az, ha a bátyjára vár. Ennél jobban nem is égethetted volna be magad. Grat!

- Ami azt illeti igen.

- Az jó, mert én is gloucesteri vagyok - villantottam meg az 1000W-os mosolyomat felé.

Chelsea reakciója az volt, hogy elkezdte a földet vizslatni és egy enyhe pír jelent meg az arcán. Cuki.

- Te más vagy, mint a többi lány - mondtam.

- Miért milyen a többi? - nézett fel.

- Nem támadtál le. Nem sikongattál és nem esedeztél egy autogrammért vagy fotóért. Viszont látom rajtad, hogy tudod, ki vagyok.

- Itt mindenki ismeri a nevedet. Jó, hogy tudom ki vagy...

***

- Nathan! - lengette a kezét Chelsea előttem.

Már megint sikeresen elbambultam...

- Bocsi csak elgondolkodtam - kértem bocsánatot.

- És min? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Azon, hogy 3 évvel ezelőtt is milyen gyönyörű voltál - pillantottam rá és féloldalasan elmosolyodtam.

- Ohh... - szúrt fel egy torta falatot a villájára.

A szája elé helyezte és egy apró mozdulattal bekapta. Hirtelen az arckifejezése megváltozott. Olyan mintha zavarná valami. Lehet, nem ízlik neki a torta.

- Valami baj van? - kérdeztem aggódva.

- Semmi. Csak csörög a telefonom - nyúlt a zsebébe és előhúzta a telefonját. - Bocsi, de ezt fel kell vennem - nézett rám kiskutya szemekkel.

- Jó. Rendben - mosolyogtam rá bátorítóan.

Chels pedig a füléhez tette a telefont.

- Szia! Na, mond!...... Most?...... Hát most nem igazán, de mond mi a baj...... Nyugi!...... Azonnal menj haza!...... Azt mondtam haza. Mindjárt megyek én is hozzátok...... Szia! - tette el a telefont. - Sajnálom, de mennem kell - nézett rám szomorúan.

- Kár, de biztos fontos lehet. Látszik rajtad - törtem le, mert azt hittem több időt tudunk együtt tölteni.

- Tényleg nagyon sajnálom Nathan, de ha gondolod szombaton az egyik barátnőm házibulit tart és eljöhetnél - mondta.

Buli... de jó, a  sok alkoholista tini szana-széjjel issza magát, de Chelsért bármit.

- Rendben... Ne vigyelek el? - kérdeztem, hisz addig is vele lehetek.

- Tényleg? Az jó lenne.

Felálltunk az asztaltól és elindultunk a kijárat felé. Amint kiléptünk az ajtón, meleg párás levegő csapta meg az arcom. Odasétáltunk a kocsimhoz és mindketten beszálltunk. Mielőtt beindítottam volna a kocsit, megkérdeztem:

- És hova lesz a fuvar, Chelsea?

- Darwin St. 5.

Elfordítottam a slusszkulcsot és szépen felbőgött a motor. Minden egyes beindításkor egyre büszkébb leszek a járgányomra. Elindultunk. Az út némán telt, de egyszer csak Chelsea megtörte a csendet.

- Voltál már úgy, hogy tömegben vagy, de mégis egyedül érezted magad? - kérdezte miközben bámult kifele az ablakon.

Ha tudná mennyire ismerős ez az érzés. Én is így éreztem magam anno.

- Igen, nem is egyszer. Szóval tudom, miről beszélsz - pillantottam rá a szemem sarkából. - Miért tetted fel ezt a kérdést? - kérdeztem.

Mert aggasztott, hogy egy ilyen lány, miért tesz fel egy ilyen kérdést. De nem válaszolt csak nézett ki tovább az ablakon. Nem tudom miért, de aggódok érte. Igaz, hogy alig ismerem, de nagyon megfogott és érdekel, hogy mi játszódik le benne. Majd leparkoltam egy kis sárga ház előtt.

- Köszi, a fuvart és tényleg nagyon sajnálom. Akkor majd küldöm a buli címét smsben és köszi, ezt a pár órát.

Kikapcsolta az övét. Majd felém fordult. A jobb kezével megfogta az arcom. Maga felé húzta és egy lágy puszit lehelt a bal arcomra.

- Szia! - köszönt el és nyitotta ki az ajtót.

- Szia! Majd hívlak! - mosolyogtam.

- Rendben - mosolygott vissza és becsukta az ajtót.