Nathan szemszöge
- Chelsea! - fúrtam a fejemet a nyakába.
- Igen? - kérdezte és végig simított a hátamon.
- Utálom azt a tudatot, hogy ma még nem csókoltalak meg, úgy
igazán - nyomtam egy puszit a fedetlen vállára.
Majd egy kicsit eltávolodtam tőle, de csak annyira, hogy a
gyönyörű szemeibe tudjak nézni. Pár pillanatig meredtünk egymásra. Majd lágyan
magamhoz vontam és ajkaink találkoztak. Sóhajva túrtam bele Chelsea hajába és
szenvedélyesen csókoltam őt. Annyira jól esett érezni Chels szájának az ízét,
már hiányzott. Utálom, hogy levegőt kell vennem azért, hogy éljek, mert egy
örökké valóságig tudnám csókolni a hercegnőmet. Szeretem Chelseat. Efelől
biztos vagyok. Soha egyetlen lányt sem szerettem még úgy, mint őt, és mindig is
szeretni fogom. Érzem. Végigsimítottam Chelsea hátát, majd erősen magamhoz
öleltem. Lassan magamhoz húztam karcsú csipőjét.
- Szeretlek! - dörmögtem a fülébe.
- Én is szeretlek! - simult annyira hozzám, hogy még egy
bankkártya se fért volna el köztünk.
- Bocsi, bocsi, bocsi - szólalt meg Maxine és eltolt
Chelseatől.
Az érzés, amikor távolodtunk egymástól olyan volt mintha
elszakítanák tőlem az egyik felem. De egy kötelék összetartott minket, fogtam a
puha kezét.
- Chelsea, beszélhetnénk? - kérdezte Maxine titokzatosan.
- Nagyon fontos? - húzta össze a szemöldökét Chels
.
- Igen - mondta, belekarolt Chelseabe és elkezdte húzni.
Én elengedtem a kezét, nagyon nem tudtam ellene tenni
semmit, barátnők. Átvergődtem a tömegen és leültem egy üres bár székre.
Mellettem ülő fazon jól kiütötte magát, elterülve feküdt a bárpulton. Vicces,
de Jayre emlékeztett. Ő is mindig így nézett ki, ha túl sokat ivott. Egy
kezemen nem tudom megszámolni hányszor segítettem haza és veszekedtem a taxi
sofőrökkel, hogy vigyenek el minket. Hát igen a régi szép idők akkor még minden
rendben volt. De nézzük a jó oldalát, ha nem lépek ki akkor valószínűleg nem
lenne nekem itt Chelsea...
- Egy kólát - rendeltem.
- Dehogyis! 2 dupla whiskyt - foglalt helyet mellettem
Harry.
Whiskyt? Na mindegy egy pohárka nem árthat meg annyira.
Elénk tolták a rendelt piánkat. Kezembe vettem és néztem az arany sárga lötyöt
benne. Majd egy húzásra kiürítettem a poharat. Éreztem ahogy a folyadék
tartalma csúszik le a torkomon, és ahogy végig égetti a nyelőcsövemet. Az üres
poháramat grimaszolva raktam le a pultra. Még mindig éreztem a pia ízét a
számba. Majd meglepetségemre Harry még egy poharat nyomott a kezembe. Én meg
ezt is lehúztam. A végén már nem is tartottam számon, hogy hány agaddal
pusztítottam el. Akkor tudtam, hogy már elég lesz nekem, mikor már nehéz lett a
fejem és a látásom is kezdett szaggatottá válni. A bárpultba kapaszkodtam, mert
úgy éreztem, hogy forog velem a világ és bármelyik pillanatban lecsúszhatok a
székről.
- Na, igyál még - tolta elém egy poharat Harry.
- Nem - ráztam a fejem.
De rossz ötlet volt, mert egyből elkezdtem szédülni és
majdnem leestem a székről. De nem következett ez be, mert egy kéz megtartott
engem.
- Nathan? - kérdezte döbbenten Chelsea és éreztem az
érintését a hátamon.
Nekem nem elég ennyi az érintéséből. Ezért az egyik kezemmel
megkerestem a csipőjét és odahúztam a lábam közé. A nehéz fejemet meg ráhajtottam
a mellkasára és a derekánál fogva átöleltem.
- Nagyon hiányoztál! - húztam végig a kezemet a derekától
lefele egészen a combjáig.
Majd ráemeltem a tekintetemet és közben szélesen
mosolyogtam. Csak néztem őt. Igaz nem bírtam kivenni az alakját, mert kettőt
láttam belőle. Túl zavaros volt minden. De még akkor is a lelki szemeim előtt
láttam őt, láttam ahogy mosolyog. Tudom, hogy Chelseat megkapni nem annyi, mint
magamévá tenni holmi partikurvát. Chels nem csak észvesztően érzéki teremtés hanem, mint ember is rendkívül vonzó jelenség. Cuki, sexi, mégis színes
egyéniség, aki mellett érdekesebb az élet. Épp ezért szeretem őt annyira.
- Nem úgy tűnik az ital mennyiségből - vetette szememre, hogy
túl sokat ittam.
Nagyon hülye vagyok. Egy pohárnál megkellett volna állnom.
Ha Chelsea ezért megharagszik rám, azt nem élném túl. Nem akarok összeveszni
vele egy ilyen dolgon.
- Nagyon sajnálom. Nem akarom, hogy megharagudj, ezért rám.
Nem bírnám ki, ha rosszban lennénk - öleltem magamhoz úgy, mintha bármelyik
pillanatban elszökhetne tőlem.
- Dehogy haragszok rád - karolta át a nyakam.
- Az jó. Akkor adok egy csókot - mosolyogtam rá kajánul.
Felálltam ülő helyzetemből és egy mozdulattal a pulthoz
toltam Chelseat. Jó mélyen beszippantottam illatát, szinte mégjobban megrészegültem
tőle. Lecsaptam az ajkára és érzéki játékba kezdtem a nyelvével. A testemet
kellemes bizsergés járta át. A jobb kezemmel a nyakán lévő kendővel babráltam,
de sehogy se akart lejönni. A bal kezemmel pedig megtaláltam formás kis
popsiját és finoman elkezdtem markolászni. Chelsea engedte, hogy a lába közé
csúsztassam a lábaimat és teljességgel hagyta azt, amit csinálok. Olyan büszke
voltam magamra, mikor sikerül kikötnöm a kendőjét, hogy már szinte tomboltam
magamban, de az lehet, hogy a hormonjaim voltak. Az ajkáról letértem a nyakára
és jó nagy cuppanós puszikat hagytam ott.
- Khmmm... Létszi ezt ne itt! - szólt ránk a pultos.
Én a fülem mellett elengedtem ezt a megszólalását és
folytattam tovább Chelsea kényeztetését vagy inkább az én izgalmam növelését...
Áhh már én se tudom.
- Nathan! - tolt el Chels magától. - Gyere menjünk innen!
Útban vagyunk... - ragadott karon és elkezdett maga után húzni.
Jaj! Szédültem meg egy kicsit. Alig bírtam nyitva tartani a
szemem. Ezek az átkozott fények kiégetik a retinámat. Ráadásul még a tömeg is
lökdöss. Egyik másik olyan büdös izadság szagú, hogy felkavarodik a gyomrom
tőle. Majd megálltunk a vécéknél.
- Várj meg itt. Sietek! - nyomott egy puszit a homlokomra
Chelsea és elnyelte az ajtó.
Én csak álltam ott és dülöngéltem jobbra-balra. Jobbnak
láttam azt, hogy neki dőlök a falnak. Addig támasztottam a falat, míg ki nem
jött Chelsea. Egy örökké valóság volt mire újra láthattam őt. Nem mondtam
semmit neki csak karon fogtam őt és a tömegbe húztam, mert táncolni akartam
vele. Épp valami duc-duc zene szólt, de engem nem érdekelt én lassúztam vele.
Gyengéden megfogtam az állát és magam felé fordítottam. Szemében különös fény
csillogott. Megbabonázva néztem a barna szempárba. Közelítettem Chels felé és
az ajkunk egy csókban forrt össze. Rövid idő volt, de számomra hosszúnak tűnt.
Mikor véget ért a csókunk a fejemet Chelsea nyakába fúrtam és jó szorosan
magamhoz öleltem, majd így táncoltunk tovább. A szívem iszonyat gyorsan
lüktetett úgy éreztem túl harsongja a zene ritmusát. De viszont egyre jobban
éreztem, hogy kezd fülledt lenni a levegő. Kezdet egyre jobban melegem lenni.
Egy picit eltávolodtam Chelseatől, de a testünk még mindig összeért. A kezemmel
megkerestem a legfelső gombot az ingemen és kigomboltam. Egy fokkal jobb volt,
de nem a legjobb, ezért gomboltam tovább.
- Szerelmem - mondtam és ránéztem Chelsre a lehető
legaranyosabban, mert elkezdte vissza gombolni az ingem.
- Buliban vagyunk és itt nem kéne mutogatnod magad - mondta
és folytatta tovább.
- De melegem van - nyafogtam.
Chelsea csak sóhajtott egyet és megfogta a kezem. Majd a
tömegen keresztül kimentünk és leültünk a legközelebbi lépcsőház lépcsőjére.
Kint máris sokkal jobb idő fogadott. Nem volt se túl meleg, se túl hideg. Pont
megfelelő volt a hőmérséklet.
- Most már jobb? - kérdezte Chelsea és megvillantotta
gyönyörű mosolyát.
Ráztam a fejem mosolyogva, hogy igen. És a derekánál fogva
közelebb húztam magamhoz és szorosan átöleltem.
- Fura ez az egész. Ha valaki azt mondja nekem 2 hónappal
ezelőtt, hogy most itt fogok ülni veled, nyíltan kinevettem volna. Most meg már
el se tudom képzelni az életem nélküled - mondta Chelsea miközben apró köröket
írt le a combomon.
Még jobban magamhoz öleltem és egy puszit nyomtam a
homlokára. A pia a szervezetemből kezd kiürülni és kezdek kijózanodni. De erre
a mondatára biztos vagyok benne, hogy még részegen is emlékeznék. Valahogy én
is úgy érzek, mint ő. Ha nekem is valaki ezt mondta volna tuti kinevettem volna.
Most meg azt se tudom mi lenne velem Chelsea nélkül. Ő a fény az életemben, ő a
másik felem és nélküle egy senki vagyok. Csak egy srác lennék, aki szeretne újra
énekelni, de nekem ennyi nem lenne elég... Úgy érezném, hogy hiányzik valami az
életemből... És tudnám, hogy egy lány lenne az... De szerencsére nekem van a
világ legaranyosabban barátnője, aki mindig mellettem áll, akárhogy döntök.
Biztos vagyok benne ha úgy döntöttem volna, hogy nem állok össze Harryvel egy
bandába vagy esetleg elfogadtam volna Simon ajánlatát ő akkor is támogatott
volna. Hisz szeretjük egymást és elfogadjuk a másik véleményét, döntését. Még
akkor is, ha valamelyikőnk nem úgy látja jól.
- Még soha nem mondtam, de amikor utánam jöttél a buliban, amikor Ashley beszólt és elkezdtél vigasztalni nagyon jól esett. Nem gondoltam
volna soha, hogy van még a Földön egy ilyen jószívű srác, mint te. És azt
hiszem kijelenthetem, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb lánya, mivel te az
enyém vagy - emelte rám a tekintetét.
Csak nézett rám az elbűvölő szemeivel és egy apró szájra
puszit kaptam tőle. Számomra természetes volt, hogy utána megyek, hisz egy lány
se érdemel meg ilyen bántó szavakat.
- Szerencsésnek is érezheted magad, hisz a szívem nálad van
és kérlek rakd jó helyre, 7 lakat alá, úgy hogy senki más ne találja meg rajtad
kívül - hajoltam közelebb hozzá.
Annyira, hogy az ajkunk már majdnem összeért és a számat
rátapasztottam az övére. Szenvedélyesen csókoltam és úgy magával ragadtak az
érzések hullámai, hogy egy kis időre mindenről megfeledkeztem. Arról, hogy hol
vagyok, kik vannak körülöttünk, mennyi az idő... Chelsea a kezét a vállamra
csúsztatta, és a nyakam köré fonta. Ezáltal még közelebb kerültünk egymáshoz.
Mikor elváltak ajkaink Chelsea nyomott még egy apró puszit a számra majd
felállt. Most látom milyen rövid is a ruhája, csak ha 2 centivel lenne rövidebb
már is többet mutatna mint kellene.
- Megyünk vissza? - nyújtotta felém a kezét Chelsea.
Bólintottam egyet, majd összekulcsoltam a kezünket és
felálltam. Lementünk a lépcsőn és a szórakozóhely felé vettük az irányt...
Sziasztok! :D Azt hiszem kijelenthetem, hogy egy cuki részt hoztam :) Nagyon remélem, hogy tetszett nektek :) Csak ennyit szerettem volna, most :P Szóval, ha olvastad a részt komizz :P
aranyosak, tényleg :DD kövit :D
VálaszTörlésTényleg kijelentheted azt, hogy ez lett az eddigi legcukibb rész <333
VálaszTörlésOlyan aranyosak együtt *.*
Hozd hamar a kövit!!!! :****