10. fejezet

Nathan szemszöge

- Még alszok, rá pár napot mielőtt döntenék - mondtam.

- Oké, de én ne tartsalak téged vissza.

- Amúgy, köszi, hogy meghallgattál - öleltem magamhoz.

- Nincs mit máskor is - mosolygott rám.

Néztem gyönyörű szemeibe. Életembe nem láttam, ilyeneket. Nem lehet szavakkal leírni, hogy milyen. A jobb kezemmel végigsimogattam az arcát, aztán belefúrtam ujjaim a selymes hajába. Közeledtem felé, míg ajkaim lassan elérték az övét. Chelsea a karját a nyakam köre fonta. A kezem a határa tapasztottam és szorosabban magamhoz húztam. Majd a kezem lejebb siklott a csípőjére. Egy mozdulattal az ölembe húztam. Most senki sem zavarhat meg bennünket, csak mi magunkat. A bizsergető érzés egyre erősebb lett, a mellkasomból szétáradt a testemben, végig a karomban, a lábamban, míg végül már minden porcikámat elöntötte a forróság. Nem tudok betelni a csókjaival, egyre jobban vágyom rá, hogy folytassa. Azt hittem, jól ismerem az éhség természetét, de ez a fajta éhség egészen más. Viszont a percekig tartó csókunkat a levegő hiánya szakította meg.

- Hozok inni! - állt föl.

A szememet óvatosan végig vezettem testén.

- Rendben - mondtam féloldalasan mosolyogva.

Majd hátát fordított nekem és elindult a konyha felé. Hátulról is végig mértem. Még mindig olyan édesen riszálja a popsiját. Nyaltam meg a felső ajkamat. Megfognám, de félek, hogy a kezének a lenyomata az arcomon fog virítani. És ahogy ebbe bele gondoltam éreztem a fájdalmat az arcomon és a kezemmel elkezdtem simogatni. De reméljük erre nem fogsor kerülni, mikor megteszem. Majd Chelsea 2 pohárral a kezében jött vissza és átnyújtotta az egyiket a kezembe. Majd leült mellém. Bele kortyoltam a vízbe, majd letettem az asztalra. Chelsea is így tett. Ránéztem és a szeméből rémület tükröződött.

- Nathan! - mondta a nevemet. kétségbeesetten.

Már én is megijedtem, hogy mi a baj. Majd annyit láttam, hogy Chels óvatosan a nyakamhoz nyúlt és lepöckölt valamit, de ezzel egy időben meg is karmolta a nyakam. Olyan volt, mintha körmei bele vésődtek volna a bőrömbe és a kezemet egyből az érintett területre raktam.

- Áúú! - adtam hangot a fájdalmamnak.

- Nem akartalak bántani, de egy pók mászott rajtad én meg lepöcköltem... - mondta sajnálkozva.

- Szólhattál volna - mondtam mosolyogva és közben a fejemet ráztam.

- Bocsi... Valamivel kiengesztelhetek? - kérdezte egy mosollyal az arcán.

Hát most sok minden megfordult a fejemben, de van egy határ, amit nem léphetek át... Még!

- Ha kapnék egy gyógy puszit, ide - mutattam a most szerzett sebemre. - Talán megbocsátanék - mondtam az ezer wattos mosolyommal.

Láttam Chelsean, hogy egy kicsit habozik, hogy megtegye-e vagy ne... De úgy látszik én nyertem. Közelebb hajolt hozzám, és egy apró puszit nyomott a nyakamra. Mikor ajka hozzá ért bőrömhöz a hideg futkosott végig hátamon. De viszont én nem érem be ennyivel.

- Remélem, bírod, ha csikiznek - mondtam széles vigyorral a képemen.

A kezem-villám gyorsan az oldalára csúszott és neki láttam a csikizésnek. Sikongatott, meg rugdosott is, de én nem hagytam abba.  

- Kérlek, állj le! - szinte már könyörgött és folyt a könnye a nevetéstől.

Én elengedtem a fülem mellett ezt a kérését és tovább folytattam az előbbi teendőmet. A bal kezembe fogtam mindkét kezét. A jobbal pedig a pólója alá nyúltam és az újbegyeimmel a hasát kezdtem el csikizni. Majd egy éles fájdalmat éreztem a bal kezembe és reflexből elengedtem Chelsea kezeit. Egy pillanatra nem figyeltem és Chels ellökött magától és a kanapé másik végébe húzódott. A kezemen egy harapás nyom virított, nem hiszem el, hogy megharapott.

- Soha többet ne csikizz, mert más fogja bánni! - nézett rám durcásan.

- Jól van nem bántalak...

Egy ideig. Tettem hozzá magamba.

- Nem hiszek neked. Bizonyíts! - mondta a szemembe nézve és a végén elmosolyodott.

- Mit szeretnél, mit csináljak? - kérdeztem én is mosolyogva.

- Szeretném, ha levennéd a vizes pólód - nézett rám ördögien.

- De, nem is vizes a pólóm - néztem rá értetlenül.

- De, igen! - vette kezébe a poharakat és nyakon öntött vele.

Most már tudom mire értette. Mindenem vizes volt a pólóm, a hajam még a nadrágom is. Hogy lehet ilyen aljas valaki és egyszerűen ennyire elbűvölő?

- Ezt nem kellett volna - indultam el felé.

- A-a - tette a kezét a mellkasomra. - Azt mondtad nem bántasz.

- Nem is akarlak. Csak ölelést szeretnék - tártam széjjel a karom.

- Neeee! - kezdett el hátrálni.

- De! - mondtam mosolyogva és tárt karokkal elindultam felé.

Ő még jobban hátrált egészen addig, amíg a falnak nem ütközött. Nézett körbe, hogy merre mehetne, de nem volt menekülési útvonala. Be volt szorítva.

- Meg vagy! - öleltem magamhoz jó szorosan.

Majd mindkét kezemet a falnak támasztottam és hozzá simultam. Lehajoltam, felemeltem a fejét. Egy pillanatig a szemébe néztem, majd le ajkaira és számat forrón rátapasztottam az övére. A nyelvemmel szenvedélyesen behatoltam ajkai közé. Azt hittem, hogy el fog tolni, de épp ellenkezőleg, engedte és nyelveink táncot jártak. Chelsea keze fel-le vándorolt a hátamon és belefúrta az ujjait a hajamba.

- Chelsea! - hallottam a hátam mögül egy szigorú, érett női hangot.

Egyből elválltak ajkaink és Chels kibújt az ölelésemből.

- Szia, anya! - köszönt Chels.

- Jó napot, Mrs. Lawson! - fordultam meg és rámosolyogtam.

Tekintete köztem és a lánya között cikázott. Értetlenül nézett mindkettőnkre. Szőke haja az arcába lógott és a tekintete megállt rajtam. Végig mért majd rosszallóan csóválta a fejét. Mégis mit gondolhatott rólam... Csuron vizesen mégis hogy nézhettem ki?

- Ki vagy te? - intézte felém a kérdést.

- Nathan Sykes! - mondtam bátortalanul és egy halvány mosolyt eresztettem felé.

- Rendben. Mehetsz! - mutatott az ajtó irányába.

Nem értettem az egész helyzetet. Nem csináltam olyat, amit a lánya nem akart volna. Inkább ő bántott engem. Hát mást nem tehettem elindultam kifele...

- Nathan, te nem mész sehova! - húzott vissza a pólómnál fogva Chels. - Anya, te meg ne küld már el a vendégemet!

- Egyelőre kislányom ez az én házam. Az van, amit én mondok! A srác meg megy innen! - emelte fel a hangját.

- Nem! - mondta Chelsea nyomatékosan és összekulcsolta a kezünket.

Én ezt nem akartam. Nem így akartam megismerkedni az anyukájával és azt se akartam, hogy miattam veszekedjenek...

- Nathan akkor lesz itt amikor én akarom és addig lesz itt amíg én akarom! Szóval fogad el, Anya! - mondta határozottan.

Szegény Mrs. Lawson meg se bírt szólalni csak hebegett-habogott össze-vissza...

- Jó, de vacsorára menjen el! - nézett rám szúrós szemekkel.

Chels csak vállat rándított és húzott maga után.

- Viszlát, Mrs. Lawson! - integettem neki.

Ő csak felszegett állal végig mért és sarkon fordult. Chelseavel felmentünk az emeletre, majd be a szobájába.

- Bocs Anyám miatt! - zárta be az ajtót.

- Semmi baj. Szerintem jól megleszünk - huppantam le az ágyára.

- Hajrá! - mosolygott és leült mellém.

A szoba elég tágas volt. A narancssárga árnyalataiban pompázott. Mindennel fel volt szerelve, ami egy lány szobába szükséges. És az ágy kifejezetten puha és nagy volt.

- Megnézünk egy filmet? - tette rá a kezét a combomra.

Lepillantottam, majd felnéztem rá... Ő egyből elkapta a tekintetét és a kezét is.

- Vígjáték jó lesz? - nézett körbe a szobába.

- Chelsea! - fogtam meg a kezét. - Bátran megérinthetsz.

Húztam végig a kezét az arcomon, a kezemen, a mellkasomon, a hasamon és a combomon.

- A-a-akkor vígjáték? - nézte még mindig a földet.

Kezembe vettem arcát. Magam felé fordítottam és egy apró csókot leheltem ajkaira.

- Hozok egy vígjátékot - állt fel és elindult az egyik polc felé.

Én csak mosolyogni tudtam. Egyszerűen nagyon édes mikor zavarban van. És az is jól esik, hogy miattam. Imádom Chelseanek ezt az oldalát olyan kis védtelen és ártatlan ilyenkor. Úgy megszeretgetném, egész nap csókolgatnám ajkait, ha hagyná és egyszerűen szeretném csak a karjaimban tartani.

- Nagyfiúk 2? - kérdezte Chels.

- Rendben! - válaszoltam mosolyogva.

Majd Chels leguggolt és a rövid nadrágja szegélyénél kivillant rózsaszín, csipkés bugyija. Te jó Isten! Kaptam el gyorsan a tekintetem, oda ahol Chelsearől voltak képek a barátaival. Majd pár perc múlva halottam, hogy a film elkezdődött és Chels visszaült mellém. Majd kb. 1,5 órával később a film véget ért... Már Chelaeavel az ágyon feküdtünk összebújva.

- Hamarosan menned kell, de én nem akarom, hogy itt hagyj! - ölelt át szorosabban.

- Én se akarlak itt hagyni! - pusziltam meg a homlokát és közben az ujjaimmal csavargattam a haját.

Egyszerűen olyan jó volt ma Chelseavel. Azok ellenére is, hogy összekarmolta a nyakam, megharapott, leöntött vízzel és hogy az anyukája nem nagyon szívlel. De ha ez az ára annak, hogy az enyém legyen, ám legyen! A mai napból azt szűrtem le, hogy ő is akarja ezt a kapcsolatot. És ideje lenne lépnem, mert különben azt hiszi, hogy csak játszok vele.

- Chelsea! - szedtem le a karjait magamról és felültem az ágyon.

- Igen? - kérdezte érdeklődően és ő is felült.

- Hát... Ööö... Nem is tudom, hogy kezdjek bele - túrtam bele a hajamba és a szemeibe néztem. - Chelsea, te egyszerűen egy csodálatos lány vagy. Minden pasi ilyen csajról álmodik. Nem tudom mit tettél velem, de úgy érzem jobb veled, mint nélküled. Minden porcikád tetszik. A puha göndör hajad, a hatalmas barna szemeid és a személyes kedvencem a szád - simítottam végig hüvelykujjammal ajkain. - Imádom a csókjaidat olyan édesek, mint te. De nem a külsőd, hanem a belsőd fogott meg igazán. Te egy igazi ördög vagy angyalbőrben. Bírom, hogy egy kicsit zakkant vagy. Ezáltal feldobod az unalmas hétköznapjaimat. Amióta újra összefutottunk boldogabb vagyok. Előtted a 4 fal között töltöttem a napjaimat. Szeretném, ha bármikor, bárhol megcsókolhatnálak. És úgy hiszem, hogy tudnálak szeretni, ha adnál egy esélyt kettőnknek. Szóval - fogtam meg a kezét. - Chelsea Lawson adsz egy esélyt nekünk és leszel a barátnőm?

- Wow! Ilyen szép szavakat még nem kaptam senkitől se. De ugye tudod Nathan, hogy ezek csak szavak? Viszont nem látom annak akadályát, hogy összejöjjünk - mosolygott rám.

Majd a nyakam köré fonta a karját és hozzám simult. Lassan összeért a szánk. Ő izgatóan mozgatni kezdte az ajkát én pedig szenvedélyesen viszonoztam csókját.  A szívem vadul dobogott, mikor a nyelve a számba hatol és izgató táncra hívta a nyelvemet. Minden idegszálammal vágytam erre a csókra. Az egész testem lángra gyúlt, mindenről megfeledkeztem. Majd Chels hirtelen elengedett és kislányos mosolyra húzta a száját.

- Chelsea, kész a vacsora! - kopogott be az anyukája az ajtón.

- Jó! Mindjárt megyek! - kiabálta vissza Chels.

- Akkor most nekem menni kéne... - húztam el a számat.

Chelses csak szomorúan bólintott, hogy igen. Semmi kedvem itt hagyni, de nem maradhatok. Majd kimentünk a szobából. Le a lépcsőn.

- Viszlát, Mrs. Lawson! - köszöntem el.

Majd kimentünk a bejárati ajtón... Megálltam előtte. Hosszan a szemébe néztem és egy gyengéd csókot váltottunk...

- Szia! - nyomtam még egy puszit az arcára.

- Szia! - mondta csillogó szemekkel.

Sziasztok! Na hát itt a kövi rész is. Remélem tetszett :D Most már végre össze jöttek :) Nem szeretnék komment határt szabni, de azért szeretném, ha egy kicsivel több komi lenne, hogy tudjam megéri-e folytatni :P